Nesze!szer

Éljenek újra a tehetséges fiatalok, akik tesznek a világért!

2018. március 26.

 

onvezetos.jpg

 

Önvezető autóktól a klimaváltozáson át a mesterséges intelligenciáig a SCIndikátor 2018 tudománykommunikációs verseny döntőjén – 12 magyar fiatal, akiről még hallani fogunk a következő 10 évben. Számunkra mindig csodálatos, hogy milyen fiatal koponyák között élünk. Azt hiszem, biztosan mondhatom: ők építik tovább, immáron sokkal helyesebben a világot. 

 

Az újságokban és az online hírportálokon szinte naponta találkozunk a klímaváltozással, a mesterséges intelligenciával vagy az agykutatás legújabb vívmányairól szóló beszámolókkal, szalagcímekkel.  Sokszor megközelítőleg sem értjük, miről is van szó a hangzatos címek alatt lehozott tudományos cikkekben – pedig remélhetőleg rengeteg érdekes és fontos hazai tudományos áttörésről szóló írással fogunk találkozni a következő pár évben is. 

 

SCIndikátor tudományos tehetségkutató program 2018-as döntőjén 12 csillogó szemű, szakterülete iránt elkötelezett fiatal mutatta be tudományterületét a nagyközönség és az akadémiai élet, az innovatív vállalatok és kommunikációs szakemberek képviselőiből álló zsűri számára. A csillagászattól a mesterséges intelligencián keresztül a klímaváltozásig számtalan tudományág ifjú képviselője lépett színpadra, és vázolta fel előadása során kutatásait, a közelmúlt eredményeit, jövőbeli terveit.

 

SCINDIKÁTOR – A TUDOMÁNYOS TEHETSÉGKUTATÓ

 

A Nők a Tudományban Egyesület 2017-ben második alkalommal hirdette meg egyetemista és PhD hallgatók körében rendkívül népszerű SCIndikátort – a tudományos tehetségkutató elnevezésű, mentorprogrammal egybekötött tudománykommunikációs programot, mely során egyesületünk komoly szakmai háttértámogatással, ingyenes tréningekkel segítette a kiválasztott versenyzőket a kommunikáció, a self branding és a hatékony networking alapjainak elsajátításában. 

A verseny célja, hogy felkutassuk és bemutassuk a tudomány új arcait, olyan egyetemistákat és PhD hallgatókat, akik a közönség számára izgalmasan és lebilincselően mesélnek tudományos és technológiai szenvedélyükről, kutatási területükről.

 

További információa SCIndikátor 2018 tudományos tehetségkutató programjáról >>

 

A SCINDIKÁTOR 2018 DÖNTŐ EREDMÉNYEI

 

Az Ötkertben megrendezett országos döntő egy tavaly október óta tartó felkészítőprogram végeredménye, melyen természettudományi, műszaki, informatika és matematika szakos felsőoktatási hallgatók vettek részt és mérettettek meg folyamatosan. 

 

Az ötlet kidolgozottságát, az előadásmód érthetőségét, kreativitását és a szakmai elkötelezettséget vizsgáló zsűri döntése alapján a 2018-as Év SCIndikátora Kincses Dániel lett, aki a világegyetem építőköveit kutatja. Részecskegyorsítókkal az ősanyag nyomában c. előadásával a közönség elismerését és ezzel együtt a közönségdíjat is elnyerte.

A második helyet a klímaváltozás és az élővilág kapcsolatával foglalkozó Mihály Enikő érdemelte ki (A fa, mint természetes adathordozó),a harmadik helyen pedig Kiss Tamás (Természettudományos kísérletekkel a krónikus betegek gyógyulásáért) végzett.

 

A győztes egy négy napos cambridge-i tanulmányútban részesül, mely során lehetősége lesz közelebbről megismerkedni a város történelmével, oktatási hagyományaival és betekintést nyerhet a 800 éves egyetem izgalmas és inspiráló világába is. Az egyetem diákjaival, kutatóival és a népes cambridge-i magyar társasággal való kapcsolatépítés, valamint az elengedhetetlen taláros vacsora a Trinity College nagytermében és a Nobel-díjas Cavendish kutatólaboratórium munkájába történő betekintés mind része a tanulmányútnak.

 

Az elmúlt évhez hasonlóan a képzéseken túl a döntősök idén is értékes személyre szabott nyereményekkel térhettek haza:

Az első három helyezett augusztus 27. és 30. között ott lehet a T-Systems Ötletcampusán Visegrádon.

Apró Alexandra az ARM Kft. jóvoltából az ősz folyamán részt vehet a European Women in Tech Conference eseményen Amszterdamban.

A National Geographic felajánlásával Babiczky Ákos lehetőséget kap arra, hogy kutatásait a magazin magyar nyelvű honlapján is bemutathassa a nagyközönségnek, továbbá egy éves magazin előfizetés boldog tulajdonosa lehet.

A New Technology magazin egy személyes különdíjat ajánlott fel Kecsenovity Egon részére, amelyhez publikálási lehetőség párosul.

Három döntőst, Kubovics Mártát, Molnár Kristófot, Kecsenovity Egont az MTA Energiatudományi Kutatóközpontja jutalmazott. Mindhárman ott lehetnek a Junior Euromat 2018-as konferencián, ami a legnagyobb európai konferencia fiatalok számára, ami idén Budapesten kerül megrendezésre, 2018. július 8-12. között.

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr7413780378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása