Énekesnő. Zenész. Koncertjeit konkrétan imádja a közönség. A Korszakalkotó program Unicredit pénzét arra fordítaná, hogy végre legyen egy saját stúdiója, ami a zenakar tagjainak is inspiráló alkotótér lenne. Egyébként imádja a kutyákat. Így nem volt nehéz a közös hang.
- Jelenleg te és én távkapcsolatban vagyunk (sic!) úgy készül az interjú. Külföldön tartózkodsz, én pedig Budapesten. Mennyit utazol egy évben, tavaly mennyit voltál itthon?
- Amennyit tudok, megyek, szerencsére rendszeresen jönnek lehetőségek. Most épp a berlini magyar intézetben (Collegium Hungaricum Berlin) vagyok, ahol egy hétig dolgozom egy tasmániai, egy új-zélandi és egy magyar zenésszel, Bujdosó Jánost sokan ismerhetik otthon. Négyen együtt írunk egy koncertanyagot, nagyon jó kémia van közöttünk. Idén voltunk sokfelé Európában, de becsúszott egy dél-koreai kiruccanás is. Imádok menni, ha épp több időm van egyben, már indulok is. Valamelyik nap rámírt egy régi barát, megjegyezte, hogy milyen nehéz lehet ennyit utazni, meg is lepődtem ezen, azt hittem, mindenki úgy szereti, mint én.
- Hány országban tanultál tulajdonképpen?
Iskolában csak Budapesten és Londonban, de sok kurzuson voltam itt-ott.
- Mikor tudtad, hogy te zenész leszel és mikor látszott, hogy ez túlmutat a dezodoros flakonokba énekelt Spice Girls slágereken túl?
- A dezodoros flakont, bevallom, még most is használom, ha szól a Spice Girls. Nagyon sokáig nem tudtam, mit akarok, csak azt, hogy mit szeretek. Ezért jártam sok koncertre, énektanárhoz, ezért kezdtem dalokat írni. De talán nem volt egy pont, amikor biztos voltam benne, hogy zenei pályán leszek. Engem az sodort ide, hogy csináltam, és nem gondolkodtam túl sokat azon, hogy mi lesz velem. Még most sem tudom, hogy zenész maradok-e életem végéig.
- Van olyan, akit a mesterednek tartasz, vagy igazán hatott rád?
Jó sokan vannak, szerencsére. Most legszívesebben Békés Italát emelném ki, tinédzser koromban volt egy Gondolatiskola nevű intézménye, ahol életem legmeghatározóbb dolgait tanulhattam meg. A mai napig családi barátság fűz a színészhez, az egyik legvagányabb 90-es, akit ismerek.
- Te nagyon sokat adsz magadból a színpadon. És már az első koncertetek teltházas volt. Hogy csinálod?
Ez természetesen nem egyoldalú. Ugyanannyit - ha nem többet - vissza is kapok a közönségtől, igyekszem közvetlen maradni és beengedni őket, ezért kölcsönös viszonyba tudunk kerülni. És bár nem minden koncertünk teltházas, nagyon sokat dolgozunk azon, hogy minden alkalom különleges legyen.A decemberi koncertünk is extra volt. Új színpadelemeket építtettünk, különleges fényfestést vittünk, ezekben rengeteg munka van, sok ember kreativitása és álma valósul meg.
- Pasikkal dolgozol a zenekarban. Te irányítasz? Hogy viselik?
Sosem volt ebből probléma. Tiszteljük egymást, és szeretjük a zenét. Tudok nagyon határozott döntéseket hozni, de legnagyobb örömömre elég sokat lelkizünk is.
- Tudatos döntés volt, hogy angolul énekelsz?
Nem. Egész életemben angolszász zenét hallgattam és csak kevés hazait. Bár már vannak magyar nyelvű dalaim, az angol szövegek mindig jobban csúsznak nekem.
- Nagyon fontos kérdésről kell beszélnünk. A kutyákról. Mindig szeretted őket? Van saját kutyád?
Köszönöm, hogy megemlítetted végre. Anyukám szerint, amióta járni tudok, csak a kutyákat hajkurászom. Szenvedélyesen szeretem őket. Egy éve ment el Szimba, akit eredetileg ideiglenesen fogadtam be, de mivel már akkor is öreg volt, ezért úgy döntöttem, végigkísérem az útján. Azóta nincs saját, de rásóztam a tesómra Lolát, akit a Lehel téri aluljáróban guberáltunk, szerencsére jó sokat van nálam megőrzésre.
Jónás Verára ITT tudsz szavazni.
