Villányi Dani? - érdekes srác, mondták rá azok akiknek mondtam, hogy a fiatal zongoristával találkozom. A randink előttig csak a zongorajátékát hallottam. Az lenyűgözött. Aztán megbeszéltük a találkozót és vártam őt. Küldtem egy sms-t az ablak mellett ülök. Ő felhívott és kiderült, egy órával későbbre készült. Na, gyorsan megnyugtattam, az sincs kizárva, hogy én emlékeztem rosszul, mert simán képes vagyok rá. Ezen a vonalon elindulva gyorsan kiderült, elég hasonlatosak vagyunk. Ismerjétek meg Villányi Dánielt, aki az UniCredit Korszakalkotók program egyik jelöltje.
- Ó, te is elküldesz magadnak minden fontosat gmail-en? Én is ezt csinálom! - kezdtük Danival a beszélgetést.
- Igen, így nem veszik el. Ebből kiindulva mennyire hektikusak a napjaid?
- Ez leginkább esetleges. Tehát hol így, hol úgy. Amennyiben nincs a zongorázástól független nagyon fontos adminisztratív teendőm, akkor csak az én hektikusságom zavarhat be, ami azért számottevő tényező. Egyébként igen nehezen bírom az adminisztratív teendőket.
- Ne mondjad, én is. Gyakorlatilag rettegek egy csomagot feladni, a címzést megcsinálni, ha egy papírt ki kell töltenem sok kis izével... ne is mondjad!
- Az életemről beszélsz. Nem a praktikumokban vagyok jó, hogy így fogalmazzak. Még szerencse, hogy a zongora szerelését és hangolását nem nekem kell végeznem. Most például nemsokára utazom Grúziába is, ez is állít maga elé néhány feladatot. Magammal szemben is. De mindenkinek megvannak a maga neurózisai. Korán kiderült már számomra is, hogy én egy introvertált személyiség vagyok, aki nem szereti a körülmények nyomását.
- Hány évesen kezdtél rájönni hogy picit más vagy, mint az átlag? Kérdezem én, egy szintén nem átlagos gyerek anyukájaként.
- Óvodás korom körül kezdett tudatosulni bennem egészen pontosan hogy az, ami érdekel és mi nem. A zene valahogy fokozatosan alakult. Egyre erősebbnek éreztem. De egy idő után rá kellett jönnöm arra, ha valaki zenész, az egy szakmai kondíció is. Ez kemény volt. Engem a klasszikus képzés nem igazán érdekelt gyerekként. Én zongorázni akartam. Az anyukám egyszer mondta, amikor általános iskolás voltam és az iskolába vitt: kisfiam, ne merészeld később a szememre hányni, hogy nem kényszerítettelek oda a zongorához, hogy az alapokat is megtanuld! Szerencsére semmire nem voltam rákényszerítve. Persze, mondjuk ezáltal jó sok kerülőutat jártam be, míg magam is beláttam bizonyos dolgokat. De mindig valahogy magamnak kellett megtapasztalnom azt, hogy miért jó az, ha azzal a mozdulattal játszom mondjuk. Nekem sose volt elég, ha azt mondták: így tartsd a kezed! Az előre elgondolt rendszereket, sémákat soha nem fogadtam el. A konvenciókat szeretem kikerülni.
- Konvenció, mint esküvő például?
- Ó, igen. Nem a házassággal, a szerelemmel van bajom, egyáltalán nem. Valami mással inkább, a ceremónialisságával - hogy így fogalmazzak. De azt tudom, hogy ahogy telnek az évek, változik a dolgok fénytörése. A zenei ízlésem is sokat alakult ám. Szóval, azért változóban vagyok. A barátnőmmel sem volt olyan egyszerű az összecsiszolódás, de már tudom, hogy a különbözőségeink akár egy remek puzzle-é is összeállhatnak, ahogy a domború és a homorú kiegészíti egymás. Most majd az ő családjához utazunk Grúziába.
- Klasszikus pályád volt?
- Á, dehogy - és felnevet. Fogtam magam és átsétáltam a szomszéd terembe az iskolában, hogy én oda akarok járni, mert ott volt zongoraóra. A szüleimet sem avattam bele a tervembe.De soha nem gyakroltam, nem tanultam meg kottát olvasni - a zene szeretete fogott meg. A nagy grandiózus művek voltak a fejemben, persze, nem tudtam lejátszani őket. Nem skáláztam, nem etüdöztem, már akkor is fejlett volt a kommunikációs készségem, inkább beszélgetések, ülések lettek a zongora tanárnőmmel és a lányával szép lassan, a komoly munka elmaradt Aztán úgy éreztem, a saját kezembe kellett vennem a tanulásomat. Aztán a nulláról elkezdtem felkészíteni magam a Zeneakadémia felvételire. Az első felvételin sok ember előtt játszottam és a darab közepén felálltam és elhúztam. Nem akartam hogy a szerintem nem tökéletes játékomat hallgassák. Azt hiszem, ez volt az a pont, ahol a félelmem úgy eluralkodott rajtam, hogy elnyomta a zongora hangját is. A következő évre már némileg lenyugodtam és felvettek. Szolfézs-zeneelmélet-népzenéből zéró volt a tudásom. A zongoraprofesszoroknak kellett kikönyörgni a zeneelméleti bizottságnál, hogy tényleg bejussak az akadémiára. Mert ugye kellettek volna az alapok is. Elvégeztem, majd Németországban csaináltam meg az MA-t, erre jött két további két posztgraduális év.
- Mindig lehetett tudni, hogy te művész leszel? Anyukád mennyire volt megengedő? Kérdezem ezt úgy, hogy ezzel a kérdéssel szülőként én is küzdök rendesen.
- Nem volt gond, elfogadtak. Láttam példákat, akár a családban is, hogy lehetnék "rendes" ember is. A szüleim tisztességes, okos, művelt, kedves emberek. - tehát volt kép, ami azt mutatta, megérné ez az út is. De valahogy soha nem merült fel, hogy lehetnék más is. Nem akarták azt mondani: jobb lenne, ha egy közepes közgazdász lennél. Persze, valahogy azt gondoltuk mindannyian, valahogy előbb indulnak el a dolgok a maguk útján,
azt vélelmeztük valahogy, ez kizárólag művészeti kérdés, tetszik-e a közönségnek vagy sem. De itt sem csak ezek döntenek. Időről-időre van egy újratervezés lép fel és a realitásokat újra látjuk. De soha, senkiben nem merült fel, hogy mást kéne csinálni. A támogató szüleim soha nem gondoltak arra, hogy legyek egy közepes például, amiből úgyis egészen biztosan egy közepes lettem volna.
- Koncertezni hogy kezdtél?
- Egyik ember hallott, aztán hívott a másik. Németország után például spontán módon megkerestek például a Fúgából. Ennek a koncertnek elég jó visszhangja volt és beindultak a dolgok. Az például, hogy egy menedzserem lett, az is egy koncert hozománya szintén. A Müpában is játszottam. Jól sikerült, szép kritika is megjelent róla, Ennek az lett az eredménye hogy ezután az echo - rising stars magyar állomásán Európa legjobb hat fiatal zenészével léptem fel. Az UniCredit Korszakalkotó program is egyszerűen valahogy jött és felbukkant.
- Mire fordítanád a nyereményt?
- Egy országos koncertturnét szerveznék. Szeretném, ha változtathatnék a Bupapest-vidék koncertélet aránytalanságán, ha máshová is eljuthatna a komolyzene. Hiszem hogy a komolyzene tényleg mindenkihez szól, ha megfelelő módon találkoznak vele. Egy katarzis élményt szeretnék kiváltani az emberekből. Soha nem történetekben gondolkodom, hanem inkább érzésekben. A célom hogy megérintsem a hallgatóságom lelkét. Amikor könnyes szemmel jönnek oda hozzám a koncert után, tudom, hogy ez nem rólam szól hanem a darabról. Csak annyi, hogy a legjobb tudásom szerint előadom ezeket. Fantasztikus érzés egyébként.
- Hiszek a determináltságban, abban, hogy neked a zongorázás a dolgod..
- Én is. Ez a dolgom, ez az utam.
Villányi Dániel is jelölt az UniCredit Korszakalkotók programjában, ahol 3 millió forintot nyerhet. Danira
ITT tudsz szavazni.
