Emlékszem a pillanatra, amikor először felmerült bennem a kérdés, hogy vajon szerethetlek-e? Megengedhetem-e magamnak mindezt? Teljesen szürreális volt a kép, ahogy hallgattam egy ismeretlent, aki hihetetlen pontossággal világított rá arra, amire addig még én sem mertem ránézni. Ott kinyílt egy ajtó, amit első reakciómban rögtön magamra is csaptam. Nem, nem, nem… Ez hülyeség, ez nem lehet, hiszen minden jó, ahogy van. Van egy normális életem, és a külső akadályok elzárnak Tőled.
Úgyhogy ott voltam én és az őrült kétségem, hogy ezt nem lehet, nem szerethetlek. Pedig közben tudtam. Tudtam rögtön, abban a pillanatban, hogy a lelkem mit szeretne, mégis kétség, félelem és bizonytalanság vett körül… és a hit próbájának első lépése az volt, vajon tudok-e hinni Önmagamban.

Lélekmozaik blog