Az apró tündér sokáig sirdogált a harmat áztatta mezőn, mígnem rátalált egy mezei kisegér.

- Miért sírsz? - kérdezte vékony cincogó hangján.

A tündér megszeppent. Majd így felelt:

- Nem tudok varázsolni...

A kisegér rövid gondolkodás után azt mondta:

- Oh, dehogynem! Nézz körbe, a sirdogálással harmatba borítottad az egész mezőt! - s mosolyogva figyelte az apró tündért.

A tündérke óriási csodálkozással nézett körbe:

- Ezt tényleg én csináltam?!...

- Igen. - felelte az egér. - S biztos vagyok benne, akkor is megy, ha nem sírsz közben.

A tündérke felbátorodott, felemelte aprócska, csillogó szárnyait, és kacagva, dalolva kitárta kicsi szívét, s még nagyobb harmatba borította a mezőt, majd kisvártatva az eső is eleredt. A kisegér egy nagy lapulevél alá húzódott a zivatar elől, de amikor ezt a tündér meglátta, csettintett egyet, s elállt az eső, és a harmat is felszáradt.

- Köszönöm - mondta az egérkének.

- Nem, én köszönöm, hogy hittél nekem, s ezáltal hittél magadban...

Réz Gergely