Nesze!szer

DRK: egy cipő és ami mögötte van

2017. március 20.

 

drk-fooldali-banner.jpg

 

 

drk1.jpg

 

Mindenki mást keres egy-egy dologban. Jelen sorok elkövetője a történetek szerelmese. Mert minden márkát, akár szépségápolásról, akár divatról van szó, egy-egy személye sztori indít útjára. Eddig is szimpatikusak voltak a Dorko cipők, de most picit alkalmunk nyílt a sportos fazonok mögé látni. Ellátogattunk ugyanis egy új helyre, ahol most már ebből a brandből is lehet cipőket kapni. Ferihegyen landolt a bolt, ahol a legújabb DRK 2017-es tavaszi cipőket is be lehet szerezni, miközben a repülőjáratára vár az ember (szuper flashmob is volt a bevezetéshez). Ti tudtátok, hogy ez tulajdonképpen egy magyar márka? Ráadásul, ami igazán vicces, hogy a Dorogi Gumigyárig kell elmennünk a történet elejéig, hisz az 1920-as években kezdtek ott cipőkkel foglalkozni. Ezek a gumit is tartalmazó lábbelik luxuscikknek számítottak, külföldi technolchnológia és szabadalmak felhasználásával vándoroltak a lábakra. Dorgónak hívták ezeket, azaz "dorogi"-nak.  Később, a hetvenes években a vászonból készült tornacipőt a szleng már csak „dorkó”-nak hívta. A papírvékony talpvastagságú dorkót különböző teremsportokhoz is ajánlották és kortól függetlenül előszeretettel viselték, mert volt benne „fíling”. Nem véletlen, hogy olyan ismert emberek,, mint Bene Ferenc labdarúgó sem átallottak ilyenben játszani. A ’81 kollekció hűen elődjéhez extra kényelmes viselet, a vászon felsőrész jól simul a lábfejhez, az orr-rész kopásálló gumi-megerősítése pedig hosszú életet ad a cipőnek. Próbáltuk, szeretjük. 

Eleve nagyon szimpatikus számunkra, ez a piros-kék variáció, szerintünk a tavasz slágerei lesznek. Farmerrel nagyon, de nagyon jól néznek ki. A parafát is behozták újra a DRK-nál, tényleg szépek a cipők. Kezdő és haladó Hamupipőkéknek is ajánljuk, rohanós hétköznapokra. És ha nincs időtök a városban megvenni, Ferihegyen most már megtaláljátok a Playersroomnál. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr3612353053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása