Nesze!szer

5 millió forint az éhező gyerekeknek

2014. december 09.

 

 

 

 

Imádjuk, ha egy cég jótékonykodik. És nem álságosságból, hanem tényleg és kézzel is fogható, vagy szabad szemmel látható, amit adnak. Múlt héten lezárult a Procter & Gamble és a Lidl közös, a vásárlókat is mozgósító adománygyűjtő akciója. A két jótékony vállalat a Gyermekétkeztetési Alapítvány „Mindenki ebédel” programjához csatlakozva 5 millió forinttal támogatja 4 település – Veszprém, Balatonfőkajár, Nádasdladány és Tiszaigar – rászoruló családjait, és 112 hátrányos helyzetű gyereknek biztosítja fél évre a melegétel-ellátást. Az adományozók emellett különleges Mikulás-partival kedveskedtek a gyerekeknek: egy felejthetetlen napot tölthettek a Budapesti Állatkertben a kampány két nagykövetével, Oláh Gergő énekessel és Berki Krisztián olimpikonnal. Az átadás is megtörtént közben, láthatjátok a szimbolikus csekket is.  „Ma Magyarországon még mindig közel 20 000 gyermek éhezik. Ahhoz, hogy ez a szám jelentősen csökkenjen, nélkülözhetetlen az olyan felelős vállalatok szerepvállalása, mint a P&G és a Lidl. Nagyon hálásak vagyunk, hogy felismerték az ügyünk fontosságát és támogatják céljainkat.” – mondta el a Király Gábor, a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke. A szervezet 1993-as alapítása óta azért dolgozik, hogy hazánkban a legszegényebb körülmények között élő gyermekek rendszeresen megfelelő és elegendő táplálékhoz jussanak, mi is dolgoztunk már többször velük. 

A lényeg, hogy a képeken láthatjátok, nagy volt a kicsik öröme az állatkertben és a Mikulás is hozott nekik csomagot rendesen. Oláh Gergő pedig egy minikoncertet is adott nekik!

Reméljük, ezen a közelgő ünnepen egy pocak sem marad éhesen! És minél több ilyen akciót, hogy örüljenek a picik! 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr156966355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása