Egyszer volt hol nem volt, igen régen egy sziget, amelyen az emberek összes érzelme lakott. A jókedv, a szomorúság, a tudat és mint minden más érzelem, a szerelem is. Egy nap közölték az érzelmekkel, hogy a sziget el fog süllyedni. Így hát az érzelmek fogták magukat, felszerelték a hajóikat és elhagyták a szigetet. Csak a szerelem akart az utolsó percig maradni. Mielőtt elsüllyedt volna a sziget, a szerelem végre segítséget kért. A gazdagság ment el egy luxushajóval.

A szerelem megkérdezte: - "Gazdagság, el tudnál engem vinni ?" - "Nem, én nem tudlak elvinni. A hajóm tele van arannyal és ezüsttel. . Itt neked nincs helyed. " Így hát megkérdezte a szerelem a büszkeséget, amelyik szintén egy nagyon szép hajóval haladt el előtte. - "Büszkeség, kérlek szépen, elvinnél engem?" - "Szerelem, én sajnos nem tudlak elvinni, " mondta a büszkeség, "itt minden tökéletes, te megrongálhatnád a hajómat" A szerelem megkérdezte a szomorúságot, aki elment mellette. - "szomorúság, el tudnál engem vinni?" - "Oh, szerelem, " - mondta a szomorúság "én annyira szomorú vagyok, hogy egyedül akarok maradni. " A jókedv is elment a szerelem mellett, de ő annyira jól érezte magát, hogy nem is hallotta hogy a szerelem hívja öt. Hirtelen azt mondta egy hang: - "gyere kedves szerelem, én elviszlek téged. " Egy öreg beszélt. A szerelem annyira hálás és boldog volt, hogy egészen elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor partra szálltak az öreg elment. A szerelem észrevette, hogy nagyon sokat köszönhet neki és megkérdezte a tudást. - "Tudás, meg tudod nekem mondani, hogy ki segített nekem ?" - " Az idő volt az. " - mondta a tudás. - "Az idő?" kérdezte a szerelem. Miért segített nekem az idő?"

A tudás erre azt felelte: - "Mert csak az idő érzi, hogy mennyire fontos az életben a Szerelem. . . "