A ember életében mindig vannak nehéz napok. De sose feledjük, ezekből mindig tanulhatunk, főleg, ha nyitott az érdeklődésünk és vesszük a felénk küldött jeleket. Persze, ez nem mindig egyszerűsíti az életünket. Sőt! A héten egy esti programom záradékaként azt írták: megkérjük a résztvevőket, se parfümöt, se hajlakkot ne használjanak, mert ez zavart okozhat. Oké, értem én, gondoltam magamban, és reggel a

szokásos fürdőszobai rituálét megállítottam egy ponton és illat nélkül távoztam a külvilágba. Már a ház bejáratánál adódott némi sokk, ugyanis oly erősen éreztem a kukák illatát, mint nyáron negyven fokban szoktam. Szerencse, hogy a reggeli a minimal art jegyében telt, de azért így is páternoszterezett kicsit a gyomrom...

Ezután beugrottam a  közértbe, ahol a tejes szekciónál volt néhány durva pillanatom, aztán egy idős nénin éreztem a naftalin és a zsírral főzés túlzott illat keverékét  szerintem csirke volt az este. Majd jött értem a taxis, mert jó messzire kellett mennem. Ez feladat volt a javából. Éreztem az öltönyén lévő régi sörözések emlékét, az após pálinkáját és azt is, hogy nem aznap borotválkozott. Nemcsak a tekintete volt szúrós a bácsinak... és akkor finoman fogalmaztam. Rájöttem, aznap túlélésre játszom, bizonyos helyzetektől óvakodnom kell, mert ez a helyzet engem az orromnál fogva vezet. Legszebb pillanataimat aznap a csonthéjasok virágzása jelentette, magam is virágba borultam a mandula fa mellett, konkrétan fellélegeztem. A legnagyobb kihívás a török étkezde melletti elsétálás jelentette. Angolosan távoztam  nagyon gyorsan. Aztán estve, megérkezve otthonomba, rájöttem, az illat az én aurám. És hogy ez egy védelem számomra, nem más, beburkolom ebbe magamat, mint egy pihe puha takaróba. És egész egyszerűen nem akarok mindenkiről minden infot tudni, csak azért, mert jó orrom van hozzá, ezt a döntést hoztam. A fürdőszobában belefúrtam a fejemet az örök illat szerelmembe, a Guerlain Insolance-ba. Évek óta ez az egyik kedvenc illat aurám. Hiába, elég rég alkottak igazán eredeti parfümöt szerintem, nem kedvelem a mindenféle pacsmagolt limited edition-öket, amelyek mindig úgy hasonlítanak valamihez... Magyarán semmi eredetiség és átütő nincs bennük. Az auráját pedig csak nem adja az ember mindenféle utánérzéseknek? Ki akar:  te úgy hasonlítasz valakire típus lenni? Válaszd magad, válaszd az egyediséget!

 

 

 

Nesze!P