Nesze!szer

E-Sminksuli - Sminkre fel! 7.

2010. december 06.
 
 
 
Reméljük, múlt heti „alapozós” posztunk óta körbenéztetek a boltok polcain és elkezdtetek ismerkedni az alapozó fajtákkal! Ha még nem találtatok számotokra megfelelőt, ne keseredjetek el, most bővítjük az ismereteiteket, így könnyítve a választást!
Míg régebben a por állagú alapozókat használták a legtöbben, mára a krémes vagy folyékony, esetleg hab állagú alapozók tarolnak. Köszönhető ez a kozmetikai ipar fejlődésének és természetesen, a változó igényeknek. A mai kor termékei már nem tömítik el a pórusainkat, nem érezzük úgy, hogy filmréteget vonnának arcunkra és nem lesz „vakolat” hatása az alapozásnak. Ez persze akkor érvényes, ha odafigyelsz, és bőrtípusodnak megfelelő alapozót választasz, és ha hajlandó vagy egy picit mélyebbre nyúlni pénztárcádban, hogy minőségi terméket vehess. Úgy gondolom, az igényesség nem elsősorban a „mostléptemkiadivatlapból” külsőre vonatkozik, sokkal inkább arra, hogy ha tudod mire van szükséged, és tudod mit szeretnél elérni, akkor a megfelelő eszközhöz nyúlj, így a sikered biztos.
 
A por állagú alapozók már nem igazán „divatosak”, már ha a divat befolyásolja milyen alapozót használunk. Márpedig, valamelyest befolyásolja, hiszen hódít a kifinomult külső, amit leginkább krémes textúrákkal tudunk elérni. Másik oldalról, divat ide, divat oda, tartsuk ennél fontosabbnak az egyéniségünket, az adottságainkat. Például, ha zsírosodásra hajlamos a bőröd, válassz púderesen száradó, vagy kompakt alapozót, és kerüld a selymes vagy szaténfényűeket.
A kompakt alapozó egyesíti magában a púdert és a krémes alapozót. Elsősorban zsíros, fénylő bőrű hölgyeknek ajánlott. Mivel „kettő az egyben” típusú, gyors felvitele miatt sokan szeretik, de meg van a veszélye, hogy túlszárítod vele a bőrödet. A púder, ugyebár azért van, hogy a felesleges bőrzsírt felszívja, de ha nincs mit felszívnia, elkezdi szárítani bőrödet. Mivel bőrünk okos, a szárazságot kompenzálja és elkezd több zsírt termelni. Mire fel, te még több púderrel igyekszel azt visszafogni – már benne is vagy a mókuskerékben. Mi a megoldás?
Kezdd el bőrödet egy gazdag textúrájú arckrémmel ápolni, rakd el a púderes alapozódat, és ha egyenletes a bőröd felszíne, szerezd be a már említett pórusösszehúzót és egy színezett hidratálót. 
A színezett hidratáló a legenyhébb fedésű, az alapozók közé soroljuk, de nem az. Bármely bőrtípusra jó, hiszen hidratálni sosem árt, a száraz bőrnek pedig kifejezetten ajándék. Emellett kiegyenlíti az arcbőr tónusát, az apró hibákat elfedi, a végeredmény tökéletesen természetes lesz. Használata is könnyű, kézzel, mint egy krémet oszlasd szét arcodon.
Ha bőröd felszíne nem egyenletes, apró foltok, pattanások, sebek találhatóak rajta, használj nyugodtan egy lágy fedésű alapozót, a hibák eltüntetésére pedig korrektort, mely azonos árnyalatú bőröd színével. Így csak a kijavítandó felületre teszel vastagabb réteget, egy apró egyenetlenség miatt nem terheled meg az egész arcodat. A foltos almából is csak a puhább részt vágjuk ki, nem dobjuk el az egész gyümölcsöt… majd jóízűen megesszük.
Élvezd hát Te is saját szépségedet, az apró hibáknak nevezett „valamikkel” együtt. Tekints rájuk jó barátként, üdvözöld őket ismerősként, hiszen ők mutatják neked, hogy élsz!
 
 
Nesze! Detti
 
 
 
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr962497509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása