Nesze!szer

Sülészet okosan

2010. november 10.
 
 Lássuk be, azért nem olyan rossz az, ha van az embernek piciny színe. És itt nem arra gondolunk, hogy szolizza magát az ember narancssárgára. Mert annál rémisztőbb nincs, amikor valakinek répa árnyalatú a bőre. De a legfrissebb kutatások szerint a megfelelő D-vitamin szint akár 50 százalékkal csökkentheti a mellrák és a szívroham kialakulásának kockázatát is. Sőt, számos dologban segít a jó kis vitaminka nekünk és most itt nem a TBC-ből való gyógyulásra gondoltunk, persze,, az sem kutya. De ebben az időszakban nem árt tudni, hogy a megfelelő D-vitamin szint 90 százalékkal csökkenti az influenza kialakulásának kockázatát. Az azért meg nem rossz. 
Ezért most itt egy rövid okoska szolizáshoz:
Első alkalommal mindig rövid időre feküdjünk be a szoliba (6 perc).
Kis egységenként emeljük a szintet, a fokozatosság elvét betartva érhetjük el, hogy ne égjen le a bőr.
A bőr hidratáltsága nagyon fontos, ezért szoli előtt és után is használjunk valami jóféle kozmetikumot. Az előbbi felgyorsítja a barnulási folyamatot, az after készítmények pedig segítenek regenerálódni a bőrünknek és hidratálják rendesen.
Használjunk védőszemüveget. Amennyiben műtötték a szemedet, mindenképp kérdezd meg az orvost, szabad-e egyáltalán sülészetre menned, semmi szín alatt ne ugorjál be az állóba csak úgy. 
Válasszuk azt a szolit, amely a Magyar Szolárium Üzemeltető Egyesület által ellenőrzött embléműval van ellátva.
Heti egynél többször ne menjünk szoláriumba, bőven elég az is.
Ne viseljünk sminket, ékszert, utána pedig igyunk sok folyadékot, lehetőleg vizet. 
Amennyiben nagyobb anyajegyekkel büszkélkedünk, kenjük be azokat sülés előtt magas faktorszámú védőkrémmel. Időnként pedig mutassuk meg bőrgyógyásznak. 
Szép színt kívánunk! 
 
Nesze!P

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr892438815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása