A kihívás 3. nap (még 24 nap van hátra)

Amióta az eszemet tudom, a 3-as a kedvenc számom. Na nem a magyar igazság, vagy a népmesei próbatételek miatt, egyszerűen azért, mert ez a szám egész életem során elkísért. Ez volt a felkészülésem harmadik napja, ami egyben három tanulsággal is szolgált:

1. túl szigorú vagyok magamhoz,

2. a görcsölés és a kapkodás nem vezet sehova, maximum energiát vesznek el tőlem,

3. kölcsönkarma visszajár.

Ma úgy indultam neki az edzésnek, hogy nem terveztem semmit, gondoltam olyan leszek, mint a Nike reklám, vagyis csak csinálom. Észre se vettem, hogy lejárt a két kör, igaz, még mindig meg kellett állnom, de még így is megvoltam 43 perc alatt, ez pontosan 12 perccel kevesebb, mint a tegnapi eredményem. Arra már rájöttem, hogy az edzések sokkal többet adnak nekem, mint azt elsőre gondoltam, ugyanis minden egyes nappal jobban megismerem magam, és azzal, hogy feszegetem a határaimat, érzem, hogy kezdek kiteljesedni. A kölcsönkarma visszajár pedig olyasmi, amivel ha a gimiben is foglalkoztam volna, akkor lehet, hogy most nem izzadnék vért, hanem úgy rónám a köröket, mint egy gazella. Ugyanis, ha akkor olyan gyorsan futottam volna, mint most, akkor ki tudja, még a végén élsportoló is lehetett volna belőlem, ehhez képest az is csoda volt, hogy egyszerre tudtam rágózni és járni. Akik pedig gyorsabbak voltak nálam (vagyis szinte mindenki), azokat titokban Forrest Gumpnak hívtam, és azt kívántam, bárcsaktörténne valami, amitől lelassulnak, én pedig első leszek anélkül, hogy futnom kellene. Na mindegy, hagyjuk a múltat, hiszen a döglött kutyának sem jó,ha kiássák.

Mindent egybevetve örülök, hogy ez a nap is lement, annak is, hogy már csak 24 van hátra, de a legjobban annak, hogy úgy tűnik-egyelőre legalábbis-átlendültem a holtponton. Ráadásul a szerda az én hivatalos édességnapom, amit úgy érzem ki is érdemeltem, ezért ma megjutalmazom magam valami finom csokival, hogy újult erővel vágjak neki a csütörtöknek.