A kihívás 1. nap (Még 26 nap van hátra az első 10 km lefutásáig)
Van az a pont, amikor úgy érzed, az életed vízválasztóhoz érkezett. Van egy álmod, amiben hiszel, és amiért minden tőled telhetőt megtettél, a többi pedig már az Élet dolga. Neked már csak egy dolgod maradt: türelemmel lenni, és várni. Hát persze, mi sem egyszerűbb. Leszámítva a tényt, hogy türelmesnek lenni számomra azt jelenti: „Nézd, itt van az orrod előtt a kedvenc mogyorós csokid, de csak nézheted, és nem eheted meg!”. Röviden képtelenség. Szóval sürgősen valami kihívás után kellet néznem.
Ezért úgy döntöttem, most jött el az ideje, hogy életemben először benevezzek egy maratoni futásra. Nevezhetjük sorsnak, véletlennek (vagy a buszsofőr kényelmes vezetési stílusának), ugyanis éppen utaztam, amikor ez a gondolat befészkelte magát a fejembe, és pont szembe is jött egy tábla, ami nagybetűkkel hirdette: Telekom Vivicittá Városvédő Futás, 2014. április 13.
Könnyen kiszámolhatjuk, hogy addig már csak 26 napom maradt (Azért nekem csak másodszorra sikerült, csuda tudja miért, de tegnap még 28-at számoltam…mindegy, a matek sose volt az erősségem.) . Ezt a Városvédő Futást egy időben rendezik a Vivicittá Félmaratonnal, amiről minden információt megtaláltok a futanet.hu oldalon, ha esetleg Ti is kedvet kapnátok a nevezéshez. Itt egy rövid regisztráció után tudjátok kiválasztani a sporteseményt, és, hogy melyik mezőnyben szeretnétek indulni. (Az események hónapokra le vannak bontva, szóval könnyedén rákereshettek például az augusztusi időpontokra is.)
Bennem már elég régóta érlelődött egy félmaraton lefutásának a gondolata, sajnos, mivel túl későn figyeltem fel erre az eseményre úgy gondoltam, kezdetnek (és egy kis korlátfeszegetésnek) az is megteszi, ha 10 km-t lefutok megállás nélkül, 30 perc alatt. Ami, ha mondjuk egy afrikai futóbajnok vagy semmiség, mert hamarabb megcsinálod, mint, hogy kimondanád: kókuszdió. De én se afrikai, se futóbajnok nem vagyok, ezért elég nagy kihívás. Nem titok, hogy szeretek futni, mert kikapcsol, ugyanakkor feltölt, de amilyen szabadszellemű vagyok, azért kedvelem a legjobban, mert senki sem szabályozza a tempómat, vagy az időmet. És amióta rendszeresen sportolok,nem egyszer, nem kétszer előfordult már, hogy megálltam. Ma, a felkészülési időszakom hivatalos első napján pedig élesben is megtapasztalhattam, bizony mamutfenyőbe vágtam a fejszém. Persze sejtettem, hogy így lesz, és nem lesz belőlem egyik pillanatról a másikra kengyelfutó gyalogkakkuk, ezért a mai napra azt a célt tűztem ki magam elé, hogy két lefutott körből legalább az egyikben ne álljak meg. Nem jött össze, mert a cipőfűzőm a finisben oldódott ki, ami cinkes, de jött egy sugallat, hogy „Dóri kösd, be, különben holnaptól csak a kórházi naplód vezetheted.”
Ezért holnap azon fogok igyekezni, hogy a; megtaláljam a megfelelő tempót, b; még ha teknősbéka módjára is kocogok, mire lejár a két kör, de akkor se álljak meg, c; még egy hurkot kössek a cipőfűzőmre, és d; mindhárom. 26 nap nem sok, de arra elég, hogy ezt a lécet megugorjam. Különben meg tisztára úgy érzem most magam, mint az MTV Made című műsorában azok a srácok, akik kaptak egy trénert, és 90 napot arra, hogy megvalósítsák az álmukat. Na ez is Made lesz, Made by Dóri, amiben én vagyok az álmodozó és egyben a tréner is. A nyereményem pedig nem más, mint egy újabb szelet az önmegvalósításom tortájából, és ez számomra bőven megéri a sírásrohamokat, a sajgó térdeket, és a vízhólyagokat. Indulót is választottam, ami megint csak vicces volt, mert teljes döntésképtelenségemben kitaláltam, az a szám lesz, amit a telefonom először kipörget, közben azon imádkoztam, csak ne a Final Countdown legyen…azt a temetésemre tartogatom. Erre jött Elvis Presley-A little less conversationje.
Mit mondhatnék erre? Füles be, Elvis on, jöhetnek a kilométerek!
