Engedd be a Fényt!

Ugye, emlékszel még az előző héten postolt útjelzőre? Csak azért kérdem, mert úgy érzem, történt valami. Miután együtt felfedeztük, hogy milyen könnyedén újászülethetünk egy ötperces kávészünet során, egyszeriben mailek és facebook üzenetek tucatjai árasztottak el. És bár sokan lelkendeztek arról, milyen mesésen érezték magukat az útjelző mentén baktatva, olyan is akadt, aki azt írta : „Kristóf, bennem van a hiba? Nekem ez az ’engedd el’ attitüd csak teoretikusan működik.”. Volt, aki azt kérdezte: „Mégis hogyan rombolhatnám le az agyamban felépült hitrendszereket? Hogyan kezdhetnék tiszta lappal öt perc alatt, amikor az anyám még mindig ugyanúgy piszkál a diplomával, mint egy órája, még mindig titokban cigizek, mert a barátaim előtt hivatalosan leszoktam januárban, és még mindig én vagyok én, minden hibámmal, tévedésemmel, és hurkácskámmal a hasam körül?”

Te mindig te maradsz... szerencsénkre. (Ezt most szögezzük le!) Kár volna elveszíteni egy ilyen fantasztikus embert, mint amilyen te vagy – és ez mindenkire vonatkozik, aki olvassa ezeket a sorokat. Hála az égnek, hogy nem múlnak el nyomtalanul a sebeink. Mi lenne velünk, ha minden egyes alkalommal, amikor elhatározzuk, hogy új életet kezdünk, magunk mögött hagynánk mindazt a tudást, tapasztalatot és bölcsességet, amelyek „szenvedés közben” tapadtak ránk. Hogyan edzhetné magát olimpikonná egy sportoló, ha nem emlékezne rá, hogy vérrel és verejtékkel küzdött meg azért, hogy ott állhat a dobogó legfelső fokán? Új életet kezdeni annyit jelent: tévedéseimért teljes felelősséget vállalva elhatározom, hogy igyekszem nem belesétálni ugyanabba a csávába még egyszer. Igyekszem nem ártani sem önmagamnak, sem másoknak. A sérüléseimnek és baklövéseimnek köszönhetem, hogy megtanultam, mi jó, és mi rossz nekem, és miként változtathatok az életemen ahhoz, hogy még csodálatosabbá tegyem.

Nem az a cél, hogy olyanok legyünk, mint Szenilla, a Némó nyomában hős nősténye, aki néhány perc csevegés után totál elfelejtette, hogy kivel is beszél, és miről is pontosan. Elfeledni a hibáinkat és sérüléseinket annyit jelentene, mint elszaladni előlük. A cél az, hogy mindannak tudatában, ami velünk történt -  képesek legyünk nyitottak maradni a világra. Egy újszülött lelkesedésével és kíváncsiságával, és egy százéves nénike emlékeivel és tapasztalataival kell átvergődnünk magunkat a nehézségeken - és ha erre képesek vagyunk, a kihívások hírtelenjében lehetőségekké változnak, a vergődés pedig... életté. Amikor így beszélek, néha azt mondják nekem: „könnyű annak, aki buddhisták és hippik között nő fel, és kész kommuna-életet él a barátaival”. Pedig be kell vallanom, minden egyes nap küzdök, és minden egyes nap százszor hozom meg a döntést, hogy melyik utat választom: az önsajnálatét, vagy a boldogságét. Van, aki azt mondja: „És akkor boldogságot színlelve éled az életedet?” Erre pedig egy idézettel felelek, amire prózai módon a Tumblr hírfolyamomon futottam bele. „Nem arról van szó, hogy erőltetném a vidámságot. Arról van szó, hogy nem hagyom nyerni a kétségbeesést.”

Most pedig legyünk egy kicsit gyakorlatiasabbak: megosztom veled, én hogyan gyakorlom az elengedést. Dacára annak, hogy vélhetően milliószor hallottam kiskoromban, csak mostanában kaptam fel a fejem tanításra, amit Krisztike néném posztolt a Facebook falán. (Látod, mondtam, hogy a jelek körülvesznek minket... egy Farmwill felkérés és egy „Milyen ízű szörp lennél?” teszt közözz mi mindenbe fut bele az ember.) Ezt a rövidke mantra olyan intenzív utazásra visz majd, hogy visszatérve onnan pontosan fogod tudni, ki vagy, és mi a dolgod a világodban. A „Hat Tanács” néven emlegetett, majd 2000 éves meditációt Tilopa, egy buddhista tanító mester osztotta meg kedvenc tanítványával, de nem kell sem buddhistának, sem mesternek lenned ahhoz, hogy te is elmélyülj benne. Reggel, a zuhany alatt. Néhány  perccel azelőtt, hogy egy stresszes nap után hazaérkeznél. Vagy épp elalvás előtt, a takaró ölelésében.

1. Ne emlékezz! - Engedd el mindazt, ami megtörtént. Úgysem tudsz rajta változtatni. Bízz benne, hogy úgy történt, ahogy törtnénnie kellett.

2. Ne képzelegj! – Engedd el, ami még jöhet! Úgysem tudod kiszámítani. Bízz benne, hogy úgy fog történni, ahogy történnie kell.

3. Ne gondolkodj! - Engedd el, ami most történik veled. Nem számít, kik vannak körülötted, hol vagy, milyen hangokat hallasz, és milyen idő van. Semminek nincs valódi jelentőssége.

4. Ne vizsgálódj! - Ne próbálj meg bármit kitalálni, analizálni, túlvariálni és értelmezni. Hagyd, hogy minden menjen a maga útján.

5. Ne kontrolálj! - Ne akard görcsösen, hogy valami megtörténjen! Az elvárásokkal saját csalódásaidnak ágyazol meg. Engedd el azt az illúziót, hogy rendelkezhetsz mások felett, vagy ítélkezhetsz önmagad felett.

6. Nyugodj el! - Lazíts, itt és most. Lazíts, és érezd a végtelent. Lazíts, és engedd be a Fényt.

Ennyi az egész. Na, hogy érzed magad? Csodás hetet, és feledhetetlen bulizást-nyaralást (Sziget kiheverést) mindenkinek. Élvezzük ki minden percét ennek az édes kihívásoktól és sírós-mosolygós felismerésektől szépséges nyárnak.