Azt választom, hogy bármennyire megrángat ez az élet nevű mosógép, nem én leszek a mosásban eltűnt fél pár zokni. Nem én leszek a gyomorban a görcs. Nem leszek üres váróterem, vagy elhagyott pályaudvar. Nem leszek áldozat. Az életet választom. Azzal együtt, hogy kifosztanak, bántanak, kifosztom magam és bántom magam én is. Néha kimaradok egy körből, de a játékot választom. Azokat választom, akik szeretnek és azokat választom, akik hozzá tesznek az életemhez. A napsütést, a zenét, a barátaimat választom. Azt választom, aki megnevettet, mikor épp a könnyeimmel küszködöm. Azt választom, aki a rossz napjaimon is engem választ. A félelmet választom, mert azzal meg tudok küzdeni. Az erőt és a békét választom, de az elfogadást választom akkor, amikor erőtlen és békétlen vagyok. Azokat az embereket választom, akik meghagynak szabadnak, akik nem akarnak másmilyennek a szeretetükért cserébe.

Magamat választom.

Az életet választom.

Lőrinczi Emese