Vannak postok, amiket nehezen írok meg. Főleg, ha egy mondatban el tudnám intézni az egészet. Itt pontosan erről van szó, mert az üzenet csak annyi lenne: menjetek el a Taste Balaton Fesztiválra március 7 és 16 között, mert egész egyszerűen ennél jobbat nem tudtok tenni magatokkal. (De azért nem intézem el ennyivel, mert mesélnék nektek.)

A Taste Balaton ugyanis egy olyan fesztivál, ami a 4 évszakos Balatont hivatott bemutatni. Mert kérem, a Balcsi nem június 15-e és augusztus 20-a között van csak nyitva. Ennek bizonyosságaként sajtó- és influencer társaimmal még január végén vizitáltunk is néhány helyen, ami programokkal erősen érintett lesz a fent nevezett esemény alatt. Kis utunkat erősen indítottuk, a Pörcben kezdtünk, amit én gyakran látogatok egyébként, mert ha disznóság, akkor bizony ők az egyik legjobbak a térségben. Töpörtyűt szoktam volt náluk venni, meg kolbászt is persze és ebédelünk is olykor. Most úgy kb mindent is megkóstoltunk és hallgattuk a család történetét, hisz nem ma kezdték az ipart és mindenféle alapanyagok nélkül működik generációkra visszamenőleg a gyomrunknak áldásos tevékenységüket télen és nyáron is, Balatonkenesén. Isteni náluk minden is. 

A Petrányi Borteraszra átérve, gyomrunkat megtöltve kaptunk egy újabb erős startot, jóféle pálinkával, amíg a fiúk olyan halakat készítettek nekünk, hogy hű. A pogácsákról nem mesélnék, mert kartársnőimet azóta nehéz lehozni ennek az emlékéről, annyira odáig voltak érte, ahogy engem a kis piros kaviárról, nem lehet lepattitnai mert nagyanyám mániája volt anno ez, a Balaton másik oldalán. Szóval köszi Bede Ádám, imádtam! Ha nem vártak volna remek ételekkel bennünket és azzal, hogy be is szállhatunk a bodak készítésbe, akkor már a látvány is elég lett volna. Ja, és hát a fahéjas sós-karamellás Ruga Endre fél máglyarakásra még mindig könnyekkel a szememben gondolok. Ezt a desszertet mindenképpen ajánlom a gasztronómiai bakancslistádra, amennyiben vezet ilyen listát. És hát nem is tudom, eddig miért hagytam ki ezt a helyet, csak annyira gyönyörű az egész, hogy legszívesebben még mindig a szőlőjükben kószálnék egy borral a kezemben, bár az étterem belső enteriőrje is magával ragadott rendesen. A tavaszi napsütés csak ajándék volt az egyébként is igen komoly étkezésünk, chillezésünk tortáján, de mennünk kellett mert volt sütnivalónk bőven. Ráadásul, amit kisütöttünk, azt egy francia recept alapján tettük és hát versenyző csapattársaimmal dagadtunk a büszkeségtől, mert odatettük magunkat rendesen. Mindez a Lelkem kisvendéglőben történt, Dörgicsén, a Rád is süt csapat segítségével. Büszkék is voltunk csapattársaimmal a kis műveinkre, még otthonra is csomagoltam a gyereknek, nézd, mutter ilyet is tud felütéssel. És hát vigyázat kérem, akkor most jött el a helye és az ideje a giccs fogalmának taglalására. Merthogy ezután a kis sütögetésünk, óriási étkezésünk után meg tudtuk fejelni még a napot egy naplementében történő kompozással... és ott szálltunk ki, ahol Apukám dolgozott még fiatalként, szóval a giccs és a nosztalgia szépsége keveredett az egészben. Rémesen hollywoodi volt az egész, már megint megállapítottam, nem kell ide mesterséges intelligencia, csodás helyen élünk.

Mondanám, hogy ezután lepihentünk, de ez nem így történt, mert a fantasztikusan tökéletes Kistücsökben elfoglaltuk a szállásunkat és némi pihenés után már mentünk is pálinkát kóstolni. Tudom, tudom, úgy érzed, nehéz lehetett ez. Az is volt. És még enni is kellett. Ráadásul megint nem csalódtam, kicsi az a tücsök, de nagyot tud adni... most a vadas ízlett legjobban, azt hiszem. Aztán jött némi alvás után a reggeli, ami lassan legendássá érik ott. Most sem okozott csalódást. Egyszerűen tojásban verhetetlenek, de nyilván a kolbászt és társait sem hagytam ki, még céklalevet is ittam és legszívesebben mindent is ettem volna, ha bírtam volna... mozogni úgy egyáltalán. Ezen a ponton éreztem: elgurul a kerekem és gurult is. A Portból indultunk, erről a helyről írtam már nektek. Itt vettük fel az ebike-jainkat. Mondanám fellengzősen hogy régi, ebike-os családból származom, de konkrétan nem ültem még ilyenen. Némi bénázás után azért sikeresen elindultam csapattársaimmal felfelé a hegyen és Máriafürdő után meg sem álltunk a Hamvas Béla kilátóig. Hát öcsém - mondaná gyermekem egyik haverja, ez tényleg olyan volt, kilátásban, nekünk hangszerelt pop up tízóraiizásban és borkóstolásban, ahogy azt a nagy könyvben írnám meg, ha Hamvas Béla már nem tette volna. Az élet szép, csak erre tudtam gondolni, meg arra, lefelé ne zúgjak el a cangával sehol. De megúsztam a dolgot és hát a sport után egy nagyobb adag süteményt vettem magamhoz. Ugyanis a Port tulajdonosának felesége magas szinten űzi a mesterséget. Na most gluténmentesen is olyat készített, amit besírással aposztrofálhatnék, de nem fogalmazok ilyen slendriánul tehát csak ennyit mondok: úristen, de finom volt minden is. 

Na, ezután álltam munkába igazán, mert már annyit etettek itt engem, mindkét parton, hogy ideje volt lángszórót ragadni, de tényleg. Betértünk Fonyódra, Szikra Gabi territóriumába, ami elképesztő módon egy üzletházban van, ennél pedig már csak az az elképesztőbb hogy mennyire menő belül. (Van is Michelin csillag a falon rendesen!9 Az étel pedig még menőbb volt, mert mi készítettünk. Persze, a karalábét nem nekünk kellett megöldani, de kérem szépen, a leveshez, főételhez és desszerthez is tevőlegesen hozzájárultunk, mondjuk, én a  prosecco csapoláshoz is. Gabi úgy pörgött és irányított bennünket, mint anno a Dagály strandon a kabinos nénik, eszembe is juttatta, miért volt ez a foglalkozás az egyik életcélom. De dobpergés: jóóó lett, amit készítettünk és senki nem égett meg vagy égett le. És ha azt mondanád ezen a ponton, én nem olvasol tovább, azt mondanám, ne tedd. Mert puszta jó fejségből, hogy jó legyen neked, elmondom, a Szántódpusztai Majorságot tedd fel a térképedre, de iziben. Ugyanis felújították ezt az egész óriási területet, ami mellett évekig jártál el és mindig nézted: de szép lenne - legalábbis mi mindig ezen sóhajtoztunk a családdal! Hát kérem, most szép is. No meg édes. Kecskékkel, lovakkal, cicákkal. Gyönyörű kápolnával és szuper terekkel. No meg olyan szilvás lepénnyel... az alapja egy több mint 100 éves kovász volt, de ezt most nem az ageism jegyében említeném. Köszi Mesés gasztroműhely és Kresz Tamás. Nekem nagyon jó volt ott lenni és látni, végre nem az enyészeté az egész, hanem új életre kelt. Ahogy a Balaton is ezt teszi most. Valami olyan van születőben, ami mindig is ott volt, emberek, akik szívvel-lélekkel tesznek azért hogy megmutathassák, ez a csoda a tiéd, csak gyere, próbáld ki, kóstold meg. Velem ennél a két napnál jobb nem történhetett ott és akkor, azt kell mondjam. Köszönet érte minden szereplőnek és az elszánt, lelkes mindenkinek is és hát nem kérdés hogy márciusban megyek! 

Ps: a Taste Balaton idén 20 helyszínen vár, vacsoraszínháztól a közös főzésig, Kepes Andrásig, Mautner Zsófiig és Borbás Marcsival mindennel is, csajos beszélgetésekig, jógáig. (Étel, ital, kultúra) Én nem hagynám ki a helyedben, de tényleg. Itt nincs észak dél ellen, mert pompás összefogása a két partnak, menjetek Balatonra, csodálatosan jó lesz az nektek!