Órákig zenghetnék arról, milyen és mekkora mérföldkő is volt a világ popkultúrájának és a nők lelkének állapotában a Szex és New York sorozat. Persze, lehet azt mondani: ezt nem is láttam, nem ismerem... de ez olyan, mint a Győzike show volt. Mindenki nézte, csak volt, aki félt beszélni róla. A Szex és New York pedig nem félt beszélni szexről, karrierről, csalódásokról de tényleg. Ez pedig Candace Bushnellnek köszönhető, aki írta az egészet. Egyébként összesen 10 könyvet írt és van másik szuper sorozat általa. De a négy barátnő sztorija hozta a világhírt számára. Candace egyébként létező figura, olyannyira, hogy márciusban hozzánk is ellátogat saját műsorával. Ennek apropóján beszélgettünk kicsit.
Az ember azt gondolná, Carrie Bradshaw az igazi szingli nő, az alaptípus. De ez tévedés. Mert maga Candace az, aki Carriet "megteremtette". Ihletet nem volt nehéz merítenie, mert tulajdonképpen csak körül kellett néznie a saját életében, illetve a tükörbe is belepillantott. Az írónó 66 éves jelenleg, ami azért fura, mert a szingliségről és New Yorkról valahogy az embernek a fiatalság van a fejében. Ám azt kell mondjam, Candace esetében a kortalanságról kell beszéljünk. Amikor meglátom online a kamerán át, komolyan leesik az állam. Persze bemutatkozom azért, de rögtön rákérdezek.
- Úristen, bocsánat hogy ezzel kezdek, de istenien nézel ki. Mi a titkod? - kérdezem az írónőt, miközben azt hittem, hogy én raktam magamra vakolatot, hogy tűrhető legyek, de valami bomba ez a "csaj". 66 évesen....
- Oh, köszönöm! - mondja ő. Tudod, New Yorkban mindent megteszünk azért, hogy jól nézzünk ki. Gym, botox, minden, ami csak bevethető. Ez egy ilyen város, egy nőnek ez fontos szerintem eleve. Szóval nem mondom, hogy nem teszek a külsőmért, mert teszek.
- Annyi kérdést felírtam, magamnak, hogy majd miket fogok megtudakolni tőled, de kicsit okafogyottak, mert ahogy látlak és beszélgetünk, a szobádat elnézve és téged, te magad vagy Carrie. Jól érzem?
- Igen, ha kérdezed, elmondom, Carrie figurája tulajdonképpen én vagyok. Magamat írtam meg, nyilván változtatásokkal, hisz író vagyok, kiszínezek ezt-azt. Valahogy ez az egész az én szingliségem története.
Itt mesélném el, hogy Candace nem New Yorkban született, ahogy Carrie sem, ahogy a történet elején megtudjuk. A jelenleg 66 éves szerző az Egyesült Államok Connecticut megyéjében található Glastonburyben született. Édesapja, Calvin L. Bushnell az Apollo-program során használt léghűtéses hidrogén-üzemanyagcella egyik feltalálója volt az 1960-as években, viszont ő más életre vágyott, bármennyire menőn is hangzik ez az űrbéli vonal az édesapjánál. Még nem volt 20 éves sem, amikor a nagy almába költözött és tudta, írással szeretne foglalkozni. Sikerült is eladni egy történetet a Simon & Schuster kiadónak. Kedvesen mondhatnám is, a suszter cipője lukas mindig, mert Candace gyerektörténetét soha nem jelentették meg. Mesésnek nem nevezném ezt a fordulatot, mert a fiatal lány mindenhol is megpróbálkozott hogy megjelenjenek írásai.
- Hová írtál?
- Ó, hát tudod melyik kiadóhoz? (És már sorolni is kezdi, majd persze ezen a ponton kiderül, hogy egy cégnek dolgoztunk, csak más időintervallumokban, de ez nektek nem érdekes.) Próbálkoztam én mindenfelé és szerettem is nagyon, mert változatos volt. Aztán végül 1993-ben végül a The New York Observer.
- Milyen volt ez az áttörés számodra?
- Izgalmas. Lett egy saját rovatom. Sex and the City volt a címe. Gyakorlatilag azokat a történeteket írtam meg, amik velem és a barátaimmal történtek meg. Elég eseménydús időszak volt, adott alapanyagot témáknak bőven.
- Ma már történelem, de szerintem egyedülálló volt, hogy humorral írtál a párkeresésről.
- Figyelj, ez az én életem volt tulajdonképpen és tényleg a barátaimé. Minden kis figura beazonosítható lenne, akár Miranda, akár Charlotte... persze némi változtatással. 1997-ben pedig megjelent a könyv és utána rendeseen beindult a gépezet, a világhír az ma már a történetének a része. De a humor a napjaim része vagyis hát akkor is az volt.
- Akkor Mr. Big is egy létező figura volt az életedben?
- Ó, igen. De most erről nem szeretnék többet beszélni, mert ez amikor majd Budapestre érkezem márciusban, akkor lerántom a leplet erről is az előadásomba. Ne úgy képzeld el ezt, hogy majd sorba veszem a figurákat, inkább úgy valahogy, hogy minél több titkot mesélek el a Szex és New Yorkról, a későbbi forgatásokról, a karakterekről és hát igen, a saját életemről is. Annyit azért elmesélek, hogy már a Már a nyolcvanas évek óta írtam Samantháról, de mindig más és más nevet kapott. Gyakorlatilag a karakter erősen élt bennem.. Volt például Jennifer, de hívtam őt másképp is. Az egyik barátom volt, és mindent tudott a pasikról. Ha bármit is tudni akartál róluk, akkor hozzá mentél. Nagyon nyitott volt a szexualitásával kapcsolatban. Aztán amikor a Szex és New Yorkon kezdtem el dolgozni, véglegesen Samanthának neveztem el és azt hiszem, ez a figura eléggé benne is maradt az emberekben.
- Mit szerettél a sorozatban leginkább?
- Azt tulajdonképpen, hogy zseniálisan jók voltak a színészek és az egész stáb. Tényleg egy nagy közös munka volt az egész, csoodálatos emberekkel.
- Sokat változott a világ az első cikk megjelenése óta és mióta Carrie társkeresésbe kezdett.
- Ó, igen. Ma már más világot élünk. Én is újra szingli vagyok, de azért ez már nem ugyanaz. Ma már társkereső appok léteznek, bárki írhat magáról bármit, vagy mutathat nagyon mást egy internetes felületen, mint ami. A szingliség azért maga nem változik persze, az ember szeretne társat találni és ez velem sincs máshogy, hisz én is voltam már házas, de a "dating" még mindig a porondon van.
- A te életedben mi változott?
- Az írói létem mindenképpen más. Gondolj bele, ma már minden digitális, gyors, tele vagyunk mindenféle platformokkal, nekem is fel kell zárkóznom, hisz jelen kell lenni ezeken az oldalakon. Nem mondom, hogy 60 felett ez már néha nem kihívás - mondja és itt ejtünk néhány szót még privátban, hisz egyikőnk sem mai csirke, bár ő annyira jól néz ki, hogy még mindig nem hiszem el, tényleg egy majdnem hetvenessel csacsogok.
- Oké és mire készüljünk, ha jössz Budapestre, az Erkel színházba? Mert alap, hogy egy igazi Szex és New Yorkon nevelkedett nő elmegy megnézni téged!
- Egy olyan előadást képzelj el, amiben én vagyok a színpadon. De közben a közönséget is bevonom és játszunk majd. No meg igazán sok titkot elmesélek, akár Bigről vagy Carrieről, meg a saját életemről, ami tulajdonképpen a történet része. És nyugodjon meg mindenki, szép cipőkről is lesz szó. Remélem, találkozunk március 19-én!