Nesze!szer

Pataki Ági idén a Fashion Awards fővédnöke

2024. április 24.

 

 

fashion_awards_pataki_agi_2.png

 

20. éves a Fashion Awards Hungary. Ez egy olyan díjátadó, ahol a divat szakma nagyjait részesítik elismerésben. Magam is voltam díjátadó többször és mindig igazán megható volt számomra ez. Főleg olyankor, amikor annak adhattam szobrocskát, akit esetleg a pályája elejétől követek. Az utolsó rendezvénynek Tomán Szabina volt a fővédnöke, most pedig Pataki Ági az. Ágival jó néhány éve ismerjük egymást, így nem volt nehéz összehoznunk a beszélgetést. És mint kiderült, a 20-as szám az ő életében is igen fontos. 
- Ági, mikor találkoztál a divat fogalmával először?
- Spanyol idegenvezetőként dolgoztam érettségi után és szerveztem egy „ladys” programot egy magas rangú delegáció hölgyvendégeinek a Rotchild szalonba. Akkor  az volt az egyetlen olyan hely, ahová prominens személyeket be lehetett vinni, ahol nyugati színvonalú divatbemutatón egyáltalán részt lehetett venni. Rotschild Kláránk megtetszettem, tolmácsként léptem be a szalonba, de leendő Rotschild- lányként
léptem ki. A következő nagybemutatóján már nem csak simán az egyik modellje lehettem, de a menyasszonyi ruhát is én viselhettem. Így kezdődött pályafutásom az egyik ágon.
- Volt másik ág is?
- Igen, az akkori MOME-n végzős Német Andrea fotó sorozatot készített rólam a vizsgakiállítására . E portrék közül egyet kiválasztottak az akkor induló Fabulon reklám kampányához. Évekkel később ennek a fotónak a mozaik változata került ki a Kálvin tér egyik tűzfalára. Így indult el a karrierem a másik szálon.
- Meddig modellkedtél?
- 20 évig, ami érdekesen hangzik, ha most arról beszélünk, hogy a Fashion Awards 20 éves. Aztán jött egy újabb időszak az életemben, egy újabb 20, aminek szintén köze volt a divathoz, hiszen Budapest belvárosában nyitottam két butikot. Szűkösek voltak a lehetőségek, a semmiből kellett építkeznünk az üzlettársammal, de nagyon szerettük ezt a feladatot. Létrehoztunk egy kis konfekcióüzemet, majd később egy bőrdíszműves műhelyt is. De a rendszerváltás átrendezte a piacot, nem tudtunk sem árban, sem forgalomban versenyezni a nyugatról bejött nagy cégekkel…De jó emlék ez a korszakom is.
- És a film?
- Közben valahogy a férjem, Gábor révén bejött a film is az életembe, igen. Az is egy csoda volt, az is felölelt kb. 20 évet, és remélem, nincs még végleg vége…Ám most is belekezdtem valami egészen új dologba. Mélyen érdekel az egészség és a szépség megőrzésének titka. Meggyőződésem, hogy lehet egyszerre fókuszálni mindkettőre. Így jutottam el Szabó Gál Bencéhez, a GAL VITAMIN tulajdonosához, akivel hosszú
előkészítés után megalkottuk és piacra dobtuk a Pataki Ági TITOK nevű termékcsaládomat. Nagyon sok munka és zéro kompromisszum van benne. És hát a visszajelzések azóta is bennünket igazolnak, kapom a leveleket, hogy szebb lett az illető haja, körme, nem fáj a csípője, térde, tündöklőbb az arcbőre. Persze nem csodaszerek ezek, de rendkívül hasznosak, növelik az életminőséget. Bármibe is fogtam az életem során, ahhoz, hogy igazán minőségi termékekkel tudjak előállni, szükség volt igazi szakemberekre is. Mindig kerestem olyan partnereket, akikkel
együtt, közösen tudtunk sikereket elérni. Hosszú távon gondolkodom, mindig mindenben a minőséget keresem. Amennyiben eddig sikerült, most már nem adnám fel.
- Mi a helyzet most a divat és Pataki Ági kapcsolatával?
- Egyre érdekesebben alakul ez, mert ahogy minél távolabb kerülök a professzionális múltamtól, annál jobban érdekel a divatvilág. Örömteli számomra, hogy van egy-két olyan cég, márka, amelyek már nemzetközi színvonalat képviselnek. Aeron fan vagyok, ezt azért lehet tudni rólam, de gyakorlatilag nagyon sok eseményre megyek el, mert inspirál látni ezt a fejlődést, hogy hogyan alakul a fashion közege itthon, hová tartanak a brandek. Ezért is vállaltam el a fővédnöki feladatot a Fashion Awardson. Elkötelezett híve vagyok a magyar divatnak.

(Jegyet vásárolni ITT tudtok).

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr7218388273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása