Mindenkinek van saját belső világa, olyan, amit csak ő ismer. Ami az övé, ami neki fontos, ahol úgy élhet, ahogy szeretne, ahol otthonra és biztonságra lelhet. Ez a világ az egyetlen, ami igazán a tiéd lehet. Minden másban osztoznunk kell. Oda kell adnunk, meg kell osztanunk mindazt amik vagyunk, amit birtoklunk. Egyedül a saját legbelsőbb világunk az, ami örökre a miénk maradhat. Ez az, amit magunknak őrzünk meg és azoknak a keveseknek, akik akkora bizalmat élvezhetnek, hogy velük megosztjuk ezt.
Van egy, talán több ember, akit annyira szeretsz, annyira bízol benne, hogy neki megmutatod ezt. Megmutatod és ezzel önmagadat teljes, leplezetlen egészében odaadod. Megmutatod önmagadat lecsupaszítva, védelmi rendszereidet, felszámolva, tisztán, őszintén, minden fájdalmaddal, igazságoddal, kérdéseddel és válaszoddal.
Adhat-e valaki annál többet, mint hogy megmutatja ezt a világot neked?
Van-e valaki az életedben, akinek te már megmutattad ezt?
S ha megmutattad mit tett vele? Megbecsülte, vagy összetörte?
Te mit teszel, amikor valaki neked megmutatja ezt?
Megbecsülöd vagy összetöröd?
Váradi Andrea
