Ha elég szabad és egészséges a lelkünk, akkor lelkiismeret furdalás és szégyenkezés nélkül azt tudjuk mondani, hogy egyszer a másik embernek szeretnénk többet adni, máskor pedig önmagunknak, és mivel jól figyelünk befelé és kifelé is, el tudjuk dönteni, hogy mikor melyiknek van itt az ideje. Így tesszük a legjobbat nemcsak magunknak, de másoknak is, mert adni csak az tud, akinek van tartaléka. Ez azonban sokak számára rettenetesen nehéz, hosszan tanulandó feladat. Tapasztalataim szerint a nők – pláne az édesanyák – különösen sokat küzdenek azzal, hogy van-e nekik joguk pihenéshez, szabadidőhöz, önálló kedvtelésekhez, a saját szempontjaik érvényesítéséhez a társuk és a gyerekeik igényei mellett. 'Az én életem a családom!' – hallom gyakran, s bevallom, nekem ez a mondat nem tetszik. Nem mintha egy ember számára ne lehetne a családja a legfontosabb az életben – de akkor se a családja legyen az egész élete! Ne csak a család részeként és – esetleg – kiszolgálójaként tekintsen magára, hanem olyan emberként, akinek joga van ahhoz, hogy a saját, tőlük független igényeinek és szükségleteinek is teret adhasson.

Dr. Almási Kitti