Van egyfajta elvárásunk magunktól, meg a környezetünktől is. Legyél jól! Vagyis a jól az azt jelenti, hogy ha kibillenünk, pánikba esünk, mert saját magunktól is valamiféle tökéletes jól lét az, amit elvárunk. A környezet meg ugye megrémül a sérülékenységtől, mert akkor azt érzi, hogy ez vele is megtörténhet és ettől rettegünk. Hozzászoktunk, hogy ha fáj valamink beveszünk egy gyógyszert és elmúlik. Aztán a lelki mélységeket meg nem tudjuk kezelni, mert nem múlik el pikk-pakk, sőt először rosszabb lesz, aztán még rosszabb, majd végül kikeveredünk. És igen, van, hogy gyógyszer kell a bajainkra, hogy átsegítsen, de közben vállalnunk kell azt, hogy nem mindig vagyunk jól. Én azt tapasztaltam, hogy amíg ezt nem fogadtam el és minden áron jól akartam lenni, csak egyre rosszabb volt. Meg azt is, hogy amíg féltem bizonyos segítségektől, addig is. Valójában jobban lenni szerintem azt jelenti, hogy nem állunk ellen a kellemetlen érzéseinknek és nem akarjuk megölni őket, hanem elfogadjuk, hogy most így vagyunk.