Most, hogy nézhető a Király sorozat, szegény barátaimat fárasztom a történettel, amikor egyszer Zámbó Jimmynél jártam. Nincs mese, az, hogy én egy nagy kiadónál dolgoztam anno, sok érdekes történést hozott magával és nem csak azon okból kifolyólag, hogy a Nők lapja újságírója voltam, mert máshová is dolgoztam.
Nyilván én is kíváncsi voltam a Jimmy sorozatra, hát most, a punnyadtabb januárban jött el ennek az ideje. Jelentem: két nap alatt ledaráltam a Királyt, hogy ilyen képzavarral éljek. Annyi, de annyi réteget, kincset, emlékezést hozott magával ez a néhány rész nekem, hogy csak na, az egyébként cikinek mondható dallamtapadáson kívül. Mert milyen is az már, amikor hétfő reggel azt éneklem a konyhában: Még nem veszíthetek, még nem, élni akarok...
Szóval itt van ez a Jimmy sorozat. Ami engem megfogott benne, hogy bárdolatlanul tárja elénk a kiszolgáltatottságot magát, mint érzést. A legmegrázóbb rész számomra, amikor Háfra Mari az abortusz bizottság elé kerül és ötvenes, öltönyös, dohányzó emberek kérdezgetik őt, megtartja-e a babát vagy sem. (A színésznő zseniálisat alakít, Bíró Panna Dominikának óriás pacsi érte.) Aztán a megaláztatás persze előjön abban is, hogy lesz valakinek engedélye a szocializmus végén egyáltalán zenélni, de Edit asszony az, akit leginkább megsajnál az ember a sorozat alapján. Sajnálja azt is, hogy anno és most is vannak olyan férfiak (sic!) még, akik úgy gondolják, megvesznek egy nőt, ők kifizetik a számlákat, aztán cselédet csinálnak belőle és az illető legyen még hálás is, amikor az elhasznált kotont dobja ki a kocsiból takarítás címszóval. (Manapság sem veszett ki ez a vonal, illetve létezik egy én fizetem a plasztikai sebészt, nyaraltatlak, tehát szépen fogd be a szád és mosolyogj az üzletfeleimnek és instán kaszt is, de elkanyarodtam kicsit.) Szóval Edit asszony az, aki a legtöbbet kapta Jimmy habitusából, ami nem volt egyszerű. Mert ugye egy jó asszony mindent megbocsájt. Csak ez nézőként nagyon fájdalmas.
És pontosan látszik az is, mennyire kellett a vigasztaló, sok-sok érzelem a népnek, akik elveszettnek érezték magukat és Jimmy adta meg nekik azt, amire vágytak, érzésben és dalban. Krisztián még az, aki komoly elszenvedője a nem éppen legkönnyebb lelkületű apukának, de aki már látott művészt közelről, az azért tudja, hogy nem mindig adják a művészetet és a galamb lelket szettben, persze, ezzel senkit nem szeretnék semmiféle lelki és/vagy testi bántalmazás alól felmenteni. Ami zseniális még, hogy a rendszerváltás világát úgy kapjuk az arcunkba, hogy az már nosztalgikusan fáj. Kicsit elrévedünk, nagyon elborzadunk... már csak attól is, milyen őrült dohányfüstben éltünk akkoriban és milyen szánalmas kis paprikajancsik világa lehetett ez, amiben nem volt könnyű lavírozni.
A színészi játékok konkrétan lebilincselőek a sorozatban, annyira üdítő magyar színészeket, jó magyar színészeket látni, hogy már ezért megérte megnéznem az egészet. Az Erdős Pétert alakító Gyabronka József parádés, Csákányi Eszternél meg tapsikoltam örömömben, úgy hozza Hulé Évát, hogy csak na, de tele csemegével az összes részt. Az Alföldi Róbert által játszott újságíró pedig pontosan tudom, milyen... az egyik ismerősöm ezt a típust hívja maga f...án búsuló értelmiséginek. Zseniális.
Lehet, hogy kéne valami iszonyatosan bölcset mondanom az egész "Jimmység" és a sorozat dolgában, de inkább nézzétek meg, annak ellenére, hogy pontosan tudható, mi is lesz a vége. Amit kiemelnék még, az az, hogy nem is tudják a szülők sokszor, milyen örök lelki magabizonytalanságot tesznek a gyerekükre, ha lekicsinylik a vágyaikat és nem hisznek benne. Jimmynek ott volt az arany a torkában és ott volt ketyegő bomba vagy sok kis ketyegő bomba a családjában. Felkapaszkodtak rá, húzta, vitte őket, de az anyai elismerést sose sikerült kivívnia, pedig ez már úgy az ember születésétől járna, úgynevezett feltétlen szeretet formájában. Bár mondjuk azért sok pszichológus és coach szakdolgozatának alapja lehetne ez az egész kapcsolati háló, ami őt körülfonta.
Amikor nála voltam egyszer, emlékszem, az egyik legszürreálisabb az volt, a konyhában a sarokban állt egy nagy köcsög és azon a felirat: Király. Az arany- és platinalemezek a falon, minden szeglet róla szólt. Erősen látszott, hogy itt bizony hűbéri viszony és saját királyság van rendesen. A nép királya volt.
Jimmy úgy és olyat énekelt és adott az embereknek, hogy halála után is vele adtuk el a legnagyobb példányszámban a Story címlapokat. Igaz, a Nők lapjába nem kerülhetett be, ez a tartalom oda ciki lett volna. És pont ez volt a "Királyság" lényege. A szívhez és a kis emberekhez szólt, nem a magas kultúra volt az övé. A félmeztelen, fürdőgatyás kép róla, életnagyságú papírmasé formájában talán még mindig ott van a Story szerkesztőségében, sokáig a konyharuhát tartottuk rajta a konyhában. Egyszer pedig az egyik vicces akkori kollégám berakta a papírmasé Jimmyt a főnök irodájába, aki a reggelt egy szolid infarktussal nyitotta, amikor belépett a szobájába és a már meghalt énekes ott vigyorgott rá.
Jimmy olyan volt, mint a reggel ötkor a disznóvágáson kiosztott pálinka. Ütős, nyers és közben melengeti az embert a zord télben.
Valamit nagyon tudott Zámbó Imre, mert a sorozat által újra címlapokon van, tehát biztos, hogy még mindig jó eladásokat hoz. Én meg elteszem újra az emlékeim közé azt a délutánt, amikor Zámbó Jimmyhez mentünk vendégségbe abba a bizonyos csepeli házba, ő pedig otthon sem volt az interjú első felében...
