Nesze!szer

Sommelier bajnokság: itt a 25. bajnok!

2022. október 13.

 

1_8.jpg

 

Boros hírekkel jövök nektek és már el sem mondom, hogy ez a téma milyen közel áll hozzám, mert tudjátok.A hétvégén 2 év kihagyás után 25. alkalommal tartotta a Magyar Sommelier Szövetség az országos sommelier bajnokság döntőjét Európa egyik legnagyobb, megnyitás előtt álló borközpontjában, a volt Goldberger textilgyár felújított 1500 négyzetméteres gyárépületében, a Winehub-ban. A borközpont nemcsak tematikus kóstolókat és
versenyeket tart majd, de helyet ad egy Fine Dining étteremnek és bisztrónak, egy több mint 1000 bort felsorakoztató shopnak és rendezvényhelyszínként is működik majd.
A versenyt Szik Mátyás háromszoros sommelier bajnok nyitotta meg, aki beszédében kiemelte a sommelier-ék szerepét a magasszintű vendéglátásban, a hozzáadott értéket, amelyet egy sommelier közreműködése jelent a pozitív éttermi élmény megteremtésében, illetve a hazai gasztronómia elismertségének növelésében.
A köszöntő után az esemény házigazdája, Carlos Alberto Coelho, a Winehub alapító- tulajdonosa beszélt a borközpont céljairól, hazai borászatok támogatásáról, a Sommelier Szövetséggel való stratégiai együttműködésről és a Winehub jövőbeli terveiről, közeli nyitásáról. Fontosnak tartotta elmondani, hogy a Winehub hiánypótló lesz a magyarországi gasztronómiában és fontos szerepet játszik majd a borkedvelők körében is. Carlos Alberto Coelho egy olyan központot hozott létre, amely a borszerető vendégeket ugyanúgy megcélozza majd mint a borászati iparág szakértőit, borászokat és borértőket egyaránt.
A fővédnöki és védnöki tisztségeket Dr. Nagy István agrárminiszter és a Magyar Bor Akadémia vállalták el. Együttműködő partnerek a Budapesti Gazdasági Egyetem és a Chaine Egyesület voltak. A zsűriben olyan neves személyiségek foglaltak helyet, mint Kovács László a Magyar Vendéglátók Iparitestületének elnöke, Kozma Kálmán a zsűri elnöke, a Gundel étterem volt üzletigazgatója, a CEWI Sommelier Iskola oktatója, Szik Mátyás háromszoros sommelier bajnok, Besenyei Péter műrepülő világ-, és Európa-bajnok, borszakértő, Virágh Csaba a
Párisi Udvar Hotel Head sommelier-je, Pintér Katalin, a Chanei Egyesület elnöke, a Gerbeaud Ház és Émile üzemeltetője és Dr. Fiáth Attila, Nemzetközi Borakadémikus, a Tokaj School of Wine igazgatója.

Az elődöntő résztvevői első körben írásbeli feladatokat oldottak meg és sor került egy dekantálás – azaz borszellőztetés – feladatra is, amelynek eredményeként a döntőben 3 sommelier folytathatta a versenyt a „Magyarország Sommelier Bajnoka 2022” címért. A döntőben a versenyzőknek többek között arról is számot kellett adniuk, hogy hogyan állják meg helyüket különleges éttermi helyzetekben. A feladatok között szerepelt például a
pezsgő helyes felbontása és kínálása, étel-ital párosítás, és a szakszerű dekantálás is. Különböző borokat és párlatokat kellett felismerniük az illat és ízjegyek alapján. A döntőben feladatként szerepelt még az éttermi borlaphibák felismerése és korrigálása is.

5_11.jpg

 

A több, mint három órán át tartó döntőt követően a zsűri szigorú szempontrendszer alapján hozta meg a döntését és hirdette ki a 2022-es év sommelier bajnokát. A döntőt szoros versenyben Giraldo Juan Sebastian, a Felix Kitchen&Bar assistant head sommelier-je nyerte, Kincses László Dávid, a Tom George Osteria head sommelier-je lett a második helyett, míg a harmadik helyezést Pfeiffer Balázs, az ausztriai Werzer’s Hotel Resort Pörtschach sommelier-je érte el. Gratulálunk mindenkinek és gyönyörű szamát választottatok... vagyis küldetést! 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr6817953618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása