Senki helyett nem élhetünk. Aki passzív követeléssel külső segítséget vár problémái megoldására, az nem kapja meg. Csak az az ember gyógyul és birkózik meg sorsával, aki kitenyészti lényében óriási, szívós kitartással minden elintézetlen ügye, fájdalma, megpróbáltatása Arkánumát önelemzéssel. Anélkül, hogy saját mulasztásaira bűnbakot keresne valaki másban. Amíg az ember hazugsággal takarja valódi Énjét, áthatolhatatlan ködben bolyong. Körbe-körbe, útvesztőben. Ha értelmét nem világítják meg fontos felismerések, sorsszerűen éles sziklaszirtekbe ütődik, amelyek véresre sebzik. Ideje, hogy fényt gyújtson belső sötétségében. Ideje, hogy friss széláramok űzzék el tudatából a ködöt. Irányítsa lépteit járhatóbb utakra. Kerülje a hínáros talajt, buktató csapdákat. Ehhez olyan nagy erőfeszítéseket kell tennie, mint a legmerészebb turistáknak. Mert e keskeny út fölfelé vezető hegyi ösvény. E vakmerő gyakorlatsor fényt gerjeszt, lelki erőt hoz létre, reményt, menedéket ad.

Ha belemélyed, rájön, nincs más választása. Ez az a rejtekajtó, amelyen át magasabb Énjéhez, Halhatatlan Önvalójához, s a végtelenség szabad kiterjedéseihez érkezhet el.

Szepes Mária