Tudod a boldogság mindig relatív.
Van, aki ma káromkodva kelt, és van, aki a lélegeztető gép fogságából, boldogan.
Van, aki dühösen készíti az iskolai holmikat, és lesz, aki ma virágot visz a gyermeke sírjára.
Lesz, aki ma is kiviszi a kertbe a magatehetetlen gyermekét, hogy megmutassa neki a világot, és lesz, aki ma is megüti a sajátját, mert ugrál az ágyon.

Lesz, aki ma hagyja el a párját, és lesz, aki egy életre mondja ki az igent.
Lesz, aki rájön, hogy nagyot hibázott, és bocsánatot kér, de lesz, aki most követ el hibát. Leszünk. Ezer élettel, milliónyi megélt pillanattal a szívünkben. Lettünk, mert lehetünk.
Talán fel kellene lélegeznünk, tisztán, és élnünk kellene.
Venni egy rohadt nagy levegőt, ami megtölti a lelkünket, kisepri a szennyet, és megtölti hittel.

Hittel és szándékkal. Hogy ma minden szebb lehet, ma másként is lehet.
Mert nincs mit veszteni. Élünk, majd meghalunk, egyszer.
De addig igaznak és bátornak lenni szent kötelesség.

Todorovits Rea