Tudom, már nem bírod. Tudom, már kiégtél. Tudom: elfáradtál.

Tudom.

Összerezzensz, ha a messenger csoport üzenőhangja jön, mert félsz, megint mit írnak a suliból, újabb karantén lesz, vagy egy tanár lett beteg, elmarad a tollas vagy a kung fu és tervezhetsz újra. És újra és újra... Erről szól az elmúlt 2 év. Már megijedsz, ha a vállalati csopiban ír valaki, a melletted lévő asztalnál ülő kolléga pozitív lett és jó lenne, te is tesztelnél. Amikor nem tudod, holnap kinyithattok-e, mert odaér-e az áru, lesz-e, aki vigyáz a gyerekre és a gyermek nem fertőzi-e meg esetleg a nagyszülőket. Nem tudod, mire készülj. Arra készülsz, hogy egyszer csak elengeded az egészet.

Már nem vagy ideges, vagy nem akadsz ki... az már tavaly elmúlt: csak belenyugszol. Oké, karantén... hát akkor ez van.... majd megőrülünk a bezártságtól, van választásunk?! Betárazol, van mindig minden otthon, vagy kb, de már az se érdekel, majd megoldod valahogy. Az elején még beszereztél a csemetének hatszáz kreatív izét, megszabtad a képernyőidőt, de ez hol van már... a pandémia közepén elengedted az összes elvedet, csak éljed túl a napot valahogy.

Mert múlt héten lett vége a karanténnak, aztán a másik gyerek ovijában lett valaki fertőzött és újra itthon vagytok. 

Szingliként őrület, hogy egy randira se mersz elmenni, mert előjön, hogy oltott vagy oltatlan vagy és melyik és mikor és mikor nem és mi van, ha rögtön vírust viszel és az egy éjszakás kalandból kényszerösszezártság lesz. Kiírod a programot, a koncertet, meghirdeted az eseményt, aztán 3 nappal előtte szólnak, hogy bocs, de a technikus fertőzött lett, nem mernek jönni az emberek... te pedig ennek az eseménynek a bevételéből éltél volna hónapokig. Aztán kiderül, hogy minden rendben, nem lett fertőzött az iskolatárs, csak az apukája vett rossz tesztet, így egy nap múlva visszamehet mindenki a suliba... csak addigra te lemondtad már összes meetinget, átraktad zoomra, megsértődött a francia partner és a fejvadász, aki baromira szeretné, ha te lennél a konzervgyár kommunikációs vezetője és váltanád meg a világot. Az ügyfél közben a méleden hisztizik, mert nem ért oda a kimutatás, amit várt tőled, ő is úszik, csúszik, de neki van bébiszittere-pót bébiszittere és annak is helyettesítője, ha beütne a gyerekei sulijában a krach és beköltöztette már a nagymamáját is a házba, hogy lefoglalja az ugráló kisdedeket. Nekem még egy félórás dadusod sincsen talonba, a szomszéd is fél, nehogy elkapjon valamit..

Nem tudod, hogy vidd-e tornára a gyereket, mert más sulikból is járnak oda és hetente van fertőzött az intézményben, de közben méhed gyümölcse megőrül otthon. 

Már nincs lelkifurkád, ha a Lidliben berakod az ausztrál Chardonnayt akciósan a kosárba. Mindenkinek jobb így, tényleg. Neked kisimulnak az idegeid és van mit várnod a napban, miután leadtad a hatodik összefoglalót a főnöknek, kijavítottad a gyerek háziját, persze, ehhez az anyukás csopiból kérsz segítséget, mert már rég elvesztetted a fonalat. Fáradt vagy, csüggedt, beletörődöttt. Élsz, túlélsz. 

És mindezzel nem vagy egyedül. Így vagyunk ezzel nagyon sokat. Te, én és ők is. A szomszéd, a barátnőd, a keresztanyukád és a csajok is a valaha volt tornás csoportból. Agyalsz, hogy megrendeljed-e farsangra a jelmezt, vagy úgyis kiderül, hogy valaki pozitív az osztályból és a szalagos fánk helyett itthon gubbasztotok majd. Ezer és ezer gondolkodni való, döntések, helyzetek, újratervezések. Újra és újra. Kiküldjed-e a meghívót?! Vegyél-e még két nagy konzervet, ha esetleg támad az a x..r, lesz-e étvágyad hozzá, ha elkaptad.

Reggel, délben este... hogy vegyél-e újabb tesztet a gyógyszertárban, pedig már vagyonokat költöttél rá, ahogy a vitaminokra is. És félsz, ha ismeretlen szám hív, miközben te meetingen ülsz és azt mondja a hang: van egy kis gond....

Hidd el, ennek is vége lesz egyszer. Vagy kétszer, háromszor. Legyőzzük ezt is, mint annyi mindent. Addig pedig csak megyünk, csináljuk és igyekszünk a lehető legjobbat kihozni ebből az egészből. Fásutultan, kiégetten és elkeseredetten is. És sokszor mást nem tehetünk, csak azt, hogy a másiknak mondunk egy kedves mondatot, egy vigasztaló fél szót, vagy akár megnevettetjük egymást a chaten... vagy küldünk egy virtuális ölelést. Mert nem vagyunk egyedül ebben az egészben. Te is, én is és ők is ott vannak együtt ebben a nagy kulimászban. És kimászunk belőle . Te is, én is és ők is.

Együtt.

Szeretetben, megértésben... csak kávé, vezetett meditáció Mártival és jó áras lidlis fehérbor legyen.