Nesze!szer

Ezek az ország legjobb játékai!

2021. december 22.

 

 

orszag_jateka_3.jpg

 


Az anyukás fórumokat már ellepték, a mit is vegyek a gyereknek karácsonyra típusú postok. Nálam nincs nagy gond a témában, ugyanis évről-évre nyomon követem az Ország Játéka versenyt. Idén már gyerekzsűri is részt vett a munkában.A kilenc, különböző életkorú gyerekből álló zsűri a versenyen induló játékokat kipróbálta, és személyes játékélmények alapján tettek javaslatot a nyertesekre a szakmai zsűrinek. Tavalyihoz képest 20.000-rel több, összesen 78.000 szavazat érkezett a 7 kategóriában pályázó 62 játékra. Idén az Interaktív kategóriában volt közös nyertes, a zsűri és a közönség részéről is a Tolki: Játékos tanulás interaktív foglalkoztató könyv lett a befutó. A Családi/parti társasjátékok kategóriában holtverseny alakult ki, ezért két zsűrinyertes is született: a kitüntető minősítésen a Rumini hajónapló és a Szörnyek bandája társasjáték osztozott.

„Idén a különböző életkort képviselő gyermekekből álló zsűrivel teszteltük a játékokat. Minden pályázó játékot kipróbáltak és javaslatot tettek a nyertesekre, így az idei Ország Játéka minősítést elnyerő játékokat már a legautentikusabb csapat javaslatait is figyelembe véve díjazta a szakmai zsűri.” – mesélte Őri Gergely, az Ország Játéka versenyt életre hívó JátékNet webáruház ügyvezető igazgatója.

A kategóriák nyertesei:
Bébijátékok
A zsűri a főzős tematikájú pancsijátékot, a Tomy Toomies: Buborékkészítő konyha szettet kiáltotta ki a bébijátékok győztesének. A közönség kegyeit pedig az első éveket végigkísérő Fisher-Price: 4 az 1-ben tanuló robotpajti nyerte el.

Egyéb lány
Egyéb lány kategóriában a nyári mókát idéző építőjáték, a Playmobil: Bungaló medencével vitte el a zsűri első díját. A közönség szíve szintén egy építőjátékért dobbant meg, ugyanis ebben a kategóriában a LEGO Friends: Heartlake City Bio Café kapta a legtöbb szavazatot.

Egyéb fiú
A zsűrit a LEGO Technic: Jeep Wrangler vette le leginkább a lábáról, a közönség választása pedig egy másik járgányra esett, hiszen Sam, a tűzoltó: Jupiter, a tűzoltóautó 2 figurával és megafonnal lett a győztes.

Készségfejlesztő
A készségfejlesztő játékoknál a zsűri és a közönség eltérő korosztály szemszögéből figyelte a játékokat. A zsűri ugyanis egy nyolcéves kor felettieknek ajánlott varázslakot emelt a dobogó tetejére: a Brick Trick: Harry Potter Great Hall XL építőjátékot. A közönséget viszont a kisebbeket megcélzó Play-Doh: Csokoládégyár illatos gyurmacsodái ejtették rabul.


Interaktív játékok
Az interaktív játékok kategóriában volt a legnagyobb az egyetértést a zsűri és a közönség között. Ebben a kategóriában ugyanis mindenkinek a Tolki: Játékos tanulás interaktív foglalkoztató könyv tetszett a legjobban.

Társasjátékok kicsiknek
Dániel András mókás figurái bevették a társasok kicsiknek kategóriát, legalábbis ami a zsűri ítéletét illeti. A piciket sokféle feladattal szórakoztató A kuflik és az esőtánc társasjáték lett az első helyezett. A közönség viszont a népszerű társasjáték fiatalabbaknak szóló változatát, a Castle of Mind for Kids-et juttatta az Ország Játéka címhez.

Családi/parti társasjátékok
Minden kategóriában szoros volt a küzdelem, de a családi és parti társasok izzasztották meg legjobban a zsűrit. Az első helyen végül a szakmai díjon a Rumini hajónapló és a Szörnyek bandája társasjáték osztozott. A közönség választása pedig a friss dizájnnal jelentkező Jumanji társasjátékra esett.

Az Ország Játéka szakmai és közönség díja mellett idén két játék Különdíjban is részesülhetett. A Little Live Pets: Pinki a kismalac a Kicsomi különdíját kapta meg, a JimJam kegyeit pedig Play&Fun: Secret Pocket - Titkos zseb alakzatkereső fejlesztő játék nyerte el.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr5916757946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása