Szeretem magam, mindazokért az időkért, amikor senki sem szeretett engem.
Tisztelem magam,
azokért az időkért,
amikor senki sem tisztelt engem.
Elfogadom magam, mindazokért az időkért, amikor az emberek elítéltek.
Átölelem magam,
az összes hiányzó ölelésért.
Megcsókolom magam, mindazokért a csókokért, amelyeket nem kaptam meg.
Támogatom magam,
minden nehéz pillanatért, amit egyedül töltöttem.
Felállok,
mert annyiszor elestem.
Megtapsolom magam,
mert annyiszor felálltam.
És mosolygok, mert ugyanannyiszor sírtam is
De legfőképpen ,
megbocsátok magamnak
amiért azt hittem,
hogy minden amire szükségem van, kint van.
Most már tudom hogy ez nem így van,
és hogy bennem van az a Szeretet, az a Tisztelet,
az az Elfogadás,
az az Ölelés és Csók.
Az a Támogatás,
ami mindig felemelt,
és az a taps a saját kezemből,
amit a Mosoly adott vissza.
Igen,
nekem magamra volt a legnagyobb szükségem,
csak évekbe telt mire rájöttem erre.
Évek, amelyek sújtottak ahogy teltek,
de mára" könnyebbé" váltak. Mert ma már itthon vagyok
Ma önmagam vagyok.
Ismeretlen szerző
