Az emberek többsége azt gondolja, hogy az önismeret valami úri huncutság és teljesen felesleges.

Felesleges, hisz az erejüket arra fordítják, hogy megvédjék magukat az élet dolgaitól. Arra, hogy "éljenek". De kérdem én! Élet-e a folytonos szorongás attól, hogy egyszer csak előbukkan belőlünk valami kiszámíthatatlan, valami borzalmas amit nem tudunk kezelni? Élet-e azon fáradozni sok évtizeden át, hogy valahogy magunkba tartsuk azokat a részeink, amelyekkel félünk szembesülni és szembesíteni másokat? Miért gondoljuk, hogy megtaláljuk majd az igazi kapcsolódást másokkal, azt a pihe-puha érzést, ha létezésünk nagy részét az elrejtett énünk teszi ki? Hogy kapcsolódhatnánk, ha mások folyamatosan érzik, hogy nincs is kivel, hisz mi sem ismerjük önmagunk és nem fogtunk vele kezet?

Barna Berni

kép: pinterest