Jó látni, ahogyan születik az ÚJ NŐ, érkezik meg az a minőség egyre több nőbe, hogy nem kell áldozatoknak lennünk, nem kell a szenvedést választanunk, viszont ehhez azért tenni kell, nagyon sokat tenni önmagunkért. Nem elég csak kérni, vagy elgondolni, nem elég elmenni egy két Női csoportba, egy két meditációt meghallgatni.

Ennek szó szerint életformává kell válni.

Ezek a Nők, akik már elérték ezt a létformát, ahol nincsenek drámák, játszmázások, csak is a tiszta és önzetlen, a feltételek nélküliség, ezek a Nők már hosszú évek óta dolgoznak önmagukon, a Nőiességükkel, a bennük élő Férfival, hogy mire eljön, az idő, egyensúly legyen bennük és tudjanak lámpásként világítani e néha oly sötét világba.

Ezek a Nők nagy feladatot vállaltak leszületésükkor. Sok közülük nem is tudta sokáig az útja „értelmét” fontosságát, és sokan a képességeik miatt hosszú és hosszú éveket töltöttek el az önbántalmazás szerepével. Mindig is tudták, hogy mások, mindig is érezték, hogy egyetlen dobozba sem illenek bele, hogy valahol valami náluk másképp van, mint a nagy átlagnál.

Nem is álltak be egyetlen sorba sem, sőt sokszor inkább az árral szembe mentek, lázadtak és feszegették mind a saját maguk, mind pedig a környezetük határait. A szárnyaik soha nem tudták elviselni a kereteket, a korlátozásokat.

Eljött végre az idő, hogy ezek a Nők, akik a világ megmentéséért születtek, hogy jobbá tegyék mások életét, kezdenek beleállni a középpontjukba, kezd minden egyes apró mozaik darabka a helyére kerülni.

Megjárták a poklok poklát, megharcolták a saját csatáikat, győztek és vesztettek, elbuktak és újra és újra felálltak. Erőssé váltak és sebezhetővé, megszülték önmagukon keresztül azt a NŐT akire a világ sok –sok éven, keresztül várt.

Ők azok, akik egy-egy gyertyaláng minden ember szívében, akik viszik a Férfit és a Nőt az úton tovább.

Ők már jártak ott és kitaposták az ösvényt az emberiségnek.

Fádler Edit