Nesze!szer

Fillérekbe kerül, de szuper tartós lesz tőle a rúzs

2021. augusztus 10.

 

woman-1281830_1280.jpg


Telis-tele az internet sikerrel kecsegtető sminktrükkökkel, az egyik új trend a fültisztító pálcika segítségével történő ajakfestés. Bár elsőre butaságnak tűnhet, a módszer valóban működik, ugyanis nemrég le is teszteltük.
Megtalálni a tökéletes rúzst embert próbáló feladat, hiszen egyrészt passzolnia kell az arcszínhez, na és persze meg kell találni a megfelelő textúrát is. Sőt az ember lánya akkor sem dőlhet nyugodtan hátra, ha szuper ajakra valót választott, mert bár annak felvitele könnyűnek tűnhet, de az aplikátor, a nem megfelelő fények, és még sok más hibalehetőség miatt a végeredmény mégsem lesz szép és egyenletes.
Az interneten azonban szerencsére minden problémára akad egy megoldás, így például a rúzs felvitelét nagyban megkönnyítheti egy fültisztító pálcika. A technika pofonegyszerű, mivel csupán egy fültisztító pálcikát és a kedvenc rúzsunkat kell elővenni hozzá. Fogjuk a pálcikát az ajkunk közé, majd a szokásos módon vigyük fel a folyékony rúzst. Így a festék eloszlása sokkal egyenletesebb, precízebb lesz. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert a fültisztító pálcika miatt az ajakbőr kifeszül, így nem keletkeznek csomók a barázdákban. Plusz így az egyébként nehezen elérhető részeken is egyenes vonalat húzhatunk. Fontos, hogy a pálcikát ne szorítsuk erősen az ajkak közé, elég csak lazán megfogni, így a szájtartás természetes marad. Ezt követően egy gyors, határozott mozdulattal fessük ki ajkunkat.

Nesze!Dóri

Akinek esetleg így könnyebb, az alábbi videón megnézheti a technikát:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr116654246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása