Ahol megjelenik a szerető, ott valaki mindig társas magányt él meg. Valaki mindig vár valakire. Volt régebben egy harmincnyolc éves, kifejezetten csinos, okos páciensem, aki tizenhárom éve(!) élt egy nős férfi szeretőjeként. Huszonöt esztendős korától várt erre a férfira, aki természetesen minden évben válni akart, ezzel biztatta. Megkérdeztem tőle, vajon hogyan tudta azt elviselni, hogy tizenhárom éven át minden hétvégét, minden estét és minden ünnepet egyedül töltött, mert a férfinak ilyenkor otthon kellett lennie. Kiderült, hogy kisgyerekkorában elváltak a szülei, de az apukája két-három évente hazajött karácsonykor, és hozott neki ajándékot. Ez számára óriási ünnep volt, ilyenkor úgy érezte, övé a világ! Mit alakít ki egy ilyen helyzet? Hogy ha bármi apróság csurran-cseppen, annak ez a lány így fog örülni. Az ilyen, tartósan kétlaki életet élő férfiak nyilván arra építhetik ezt a fajta dinamikát, hogy maga a nő se tudja elhinni magáról, hogy neki több juthat, hogy többet érdemelne. 38 évesen ezt a meggyőződést sokkal nehezebb kiépíteni valakiben, mint kisgyerekkorban, ám nem lehetetlen, mert ez például egy sikeres történet volt: a hölgy pár hónap terápia után elhagyta a szeretőjét, azóta pedig valakivel eljegyezte magát, és boldogan készül az esküvőjére. Először azonban el kellett hinnie magáról: megérdemli, hogy elég fontos legyen annak a férfinak!

Dr. Almási Kitti