Valamiféle, különleges, mágikus tér veszi körbe azokat, akik mertek többször meghalni és feltámadni, úgy, hogy közben élnek, igazán. Azokat, akik merték megölni az Egojukat, a mintáikat, a hitrendszereiket. Azokat, akik nem féltek attól, hogy elpusztítsák a felépített személyiségüket, a környezeti elvárásokat, a helyüket, amelyet be kellett volna tölteniük, hogy befogadják őket. Valamiféle finom aura veszi körbe azt, aki már nem hazudik önmagának, aki kiszállt a játszmákból, aki nem akarja megszerezni más lelkét és testét, csak csodálni, tisztelni, szeretni. Finom, puha tér veszi körbe azt, aki szabad, aki lát, aki meghalt, hogy igazán éljen. Azt, aki megélte és megértette, hogy minden elmúlik, de még is örök és el nem veszíthető. Azt, aki mer belezuhanni a másik lényébe, aki nem elvenni akar, hanem felemelni, azt, aki minden pillanatnak örül, amit a másikkal tölthet és nem birtokolni akarja. Az ilyen emberek körül, finom a tér. Finom az otthon. Finom a létezés. Van nyugalom és élet, a terük nem halott, hanem vibráló, ahol nem tudod, de érzed, ott van minden minőség, ami belső nyugalmat ad. Az ilyen emberek mágikus teret teremtenek maguk körül és az aurájuk úgy vonz mint a fény. Mágikus erő árad abból, aki meg merte járni a saját poklát és végül mennyországot teremtett. Ezt érzed az érintéséből, az erejéből, az otthonából. Ez olyan, amit nem lehet mesterségesen felépíteni, ezt élni kell. Élni kell, hogy léteznek olyanok, akiket valamiféle különleges erő vesz körbe, olyan, amiben neked is jó, mint puha párnák között, vagy illatos mező.

Az ilyen lénynek aurája van.

Mert megdolgozott érte és érted, hogy te is mágikus teret teremthess az életedben.

Barna Berni