Drámákat teremtünk és teremtünk újra, amelyeket aztán elfelejtünk csak drámának tekinteni. Tévedésből valóságnak látjuk, aztán pedig a fájdalom, az öröm és újra a fájdalom örvényében hányódunk. Végül felvirrad a nap, amikor más távlatok felé fordulunk. Képesek vagyunk hátralépni és egy bizonyos távolságból nézni a drámát. A fájdalom csökken, a bölcsesség és a dráma humora nyilvánvalóvá válik.

Szvámi Ráma

kép:pinterest