Feltámadunk holnapra. Mert mindig feltámadunk. Akkor is, amikor azt hisszük nincs tovább és akkor is amikor valóban nincs tovább. De mégis végül valahogy, valamilyen formában feltámadunk. Feltámadunk, ha nem éltünk, mert nem volt rá időnk és akkor is, ha túlságosan éltünk, mégis haldokoltunk. Feltámadunk, hogy létezünk láthatóan, vagy láthatatlanul, vibrálóan vagy csendesen, remegve a félelemtől, vagy a gyönyörtől, vagy már ezeken is túl.

Barna Berni