Egyesek azt mondták nekem: „Úgy érzem, nem jövök többé Önhöz, Mester, mert már sok tanítást kaptam, és még sosem volt időm gyakorolni őket”.

Ezek szép és őszinte szavaknak tűnnek, de valójában egyáltalán nem igazak, mert mit is jelent az, hogy „sosem volt időm gyakorolni ?”

Mégis milyen időre lenne szükséged? Nyárra? Télre? Nappalra? Éjszakára?

A gyakorlás csak annyit jelent, hogy a tudást beépítjük a hétköznapi életbe anélkül, hogy szétszórttá válnánk. Nincs szükség semmilyen nagy fogadalomra,pusztán a szándékra, hogy ezt tegyük.

Ezen az egyedüli módon válhatnak kézzelfoghatóvá a tanítások. Néha úgy érezzük, el kell vonulnunk, hogy egy adott gyakorlatot végezzünk. Ebben az esetben elengedhetetlen, hogy elkötelezzük magunkat néhány hétre, hónapra vagy évre. De ettől eltekintve a gyakorlás nem azt jelenti, hogy valamit egyedi módon kell csinálnunk: elég, ha élünk.

Csak akkor hinném el, hogy valakinek nem volt ideje a gyakorlásra, ha azt mondaná nekem: „Sajnálom, Mester, nem volt időm élni!”

Valójában sosem próbáljuk megfigyelni az állapotunkat, így aztán valószínűtlen az is, hogy szétszórtság nélkül sikerül fenntartanunk a nyugalom és a mozgás állapotának jelenlétét. Úgy gondoljuk, hogy kívül kell keresnünk valamit, de így rossz felé megyünk.