Az a törekvés, hogy 'csak olyan ne legyek, mint az anyám/apám' a kötődési minták felülírása szempontjából teljes zsákutca. Akár azonosulok valakivel, akár mindent megteszek azért, hogy tőle különbözzek, az ugyanannak a botnak a két vége. A történetem így is, úgy is a botról fog szólni, és nem arról, hogy én valójában ki vagyok, illetve az a gyerek kicsoda, aki a kiságyban fekszik. A történet így nem megszakad vagy átíródik, hanem folytatódik a generációról generációra átpasszolt mintákkal. Ha viszont az anya segítséget kap abban, hogy a saját gyermekkorának nehéz élményeit és az azokhoz kapcsolódó egykori érzéseit felismerhesse és feldolgozhassa, az meg tudja változtatni a továbbadott kötődési mintázatot. Mindeközben átélheti, hogy ezek az érzések bármilyen súlyosak, mélyek és bármilyen elviselhetetlennek tűnnek is, felnőttként már kibírhatók. Ez a feldolgozási folyamat segíteni fogja őt abban, hogy együtt érző és elfogadó legyen a saját gyermekével. Ez ad módot arra, hogy a generációkon átívelő kötődési hordalékok letehetővé váljanak.

Dr. Lukács Liza