Az elengedés és a leválás a pszichológiában egymás szinonimái. Nem úgy, mint az elszakadás, ami lélektanilag különbözik ezektől. A köznyelvben mégis gyakran találkozunk velük úgy, mintha egyenlőségjelet lehetne tenni közéjük. Pedig sokszor tapasztalhatjuk életünk során, hogy korántsem mindegy, mikor és hogyan válnak külön útjaink. Akik csak az elszakadást ismerik, kétségbeesetten élnek meg minden különválást, és nagyon hevesen reagálnak arra, ha egyedül maradnak. Az elszakadás ugyanis mindig tartós sebeket hagy. Ebben az esetben úgy távolodunk el valamitől vagy valakitől, hogy nincsenek meg azok a készségeink, tapasztalataink, erőforrásaink, amik segítenének abban, hogy nélküle is boldoguljunk, vagy új fejezetet nyissunk az életünkben. A leválás ezzel szemben azt jelenti, hogy fokozatosan megérünk a változásokra, elsajátítjuk azokat a képességeket, amelyek az önállóságunkhoz szükségesek. Ez a feltétele annak, hogy 'gyengéden tegyük le' a másikat, engedjünk el egy korszakot, élethelyzetet.

Dr. Lukács Liza