Hiszed, vagy sem és nevezd Istennek, nagy egésznek, sorsnak, gondviselésnek stb. ,de mindig visszakapod azt, ami belőled kiárad, amit másoknak adsz. Igaz történetem, amit ma elmesélek nektek egy több szereplős, több összetevős eset, amely rávilágított engem is sok-sok felismerésre, hogyan is működnek a világ tiszta dolgai. Ez a történet két hajléktalan ember és az én történetem. Miként kaptam pénzügyi segítséget egy hajléktalan embertől? Mit tanított ez nekem? Miért ne mondd azt, hogy soha? Sorolhatnám a felmerült kérdéseket, de inkább olvasd el ezt a kis történetet....
Történt, hogy a Covid első hullámának hatására, mint sok embernek nekünk is meg voltak a gondjaink. Családapaként átbeszéltük életem párjával, hogy hogyan élhetünk túl egy újabb hullámot. A döntés eredménye az lett, hogy elmegyek egy csomagfutár céghez dolgozni. Így is lett és a mai napig ezt teszem az egyéb más munkák mellett.
Ahogyan járok hazafelé a Határ útnál lévő kereszteződésben figyelmes lettem egy idős hajléktalan bácsira, aki kéreget. Ez nem is lenne egyébként kirívó eset, hiszen ez mindennapos Budapest utcáin, de valamiért ő számomra mégis olyan szívbe markoló volt első látásra. Intettem neki, hogy jöjjön oda hozzám és a napi jattomból adtam neki egy kis hányadot. El kezdtem beszélgetni vele és ez mindennapossá vált. Már alig várom, hogy adhassak neki, mikor közeledek a kereszteződés felé. Igaz nincs sok időm, hiszen egy lámpa váltásnyi mindig, amit beszélni tudunk egymással, de éreztem ez neki is sokat jelent. Tegnap is így volt ez 300 Ft-ot dobtam neki a dobozba, közben elmesélte, hogy lopta el két fiatal a kajáját, aztán mást is. Neki is fontos, hogy arra menjek, talán én vagyok az egyetlen, aki ezzel a 71 éves bácsival egyáltalán beszélgetek. Amikor elindul a forgalom, akkor ott áll a kocsik között és az égre néz és én féltem ne üsse el senki. Látszik, ő nem fél... Mindig úgy köszönünk el egymástól, hogy "Isten áldjon meg testvérem."
Tegnap este valami különös indíttatásból csak felmarkoltam otthonról a pénzt és úgy mentem vásárolni, se pénztárca, csak zsebbe dugtam és mentem. A pénztárhoz érve lecsipogott mindent a pénztáros, amit vásároltam és kiderült 300 Ft-al kevesebb a pénzem. A sorban állók elkezdtek zúgolódni, morogni, hangot adva elégedetlenségüknek, amikor a mögöttem álló srác, aki hajléktalan volt benyúlt a zsebébe és kivett egy marék aprót.
- Figyelj én adok neked 300 Ft-ot, ha elfogadod.
- Persze - mondtam zavarba jőve - és vissza is tudom neked adni, a kocsimnál, mert mindig van még apró a kocsiban, a parkolás miatt.
- Rendben, akkor itt a bolt ajtaja előtt megvárlak majd. - felelte.
Bepakoltam a kocsiba és bőszen keresni kezdtem az aprót, már odafelé elhatároztam, hogy adok neki is többet, ha már ilyen jó volt hozzám. Ha hiszitek, ha nem a kocsiban lévő 100 Ft-ossal együtt pont 300 Ft-ot tudtam összekaparni. Dilemmáztam, hogy most mi legyen, hiszen ez olyan blama, hogy nem tudok neki többet adni, pedig szeretnék? Odagurultam a bolt ajtóhoz és tényleg ott várt a srác. Maszk nélkül is sugárzott belőle a jóság. Durva arca volt, nem tudom másképp mondani nektek csak, amikor ránézel valakire és érzed, hogy egy angyal... a következő párbeszéd zajlott le közöttünk:
- Szia, itt vagyok hoztam neked a 300 Ft-ot, ne haragudj akartam volna többet adni, de tényleg nem tudok, pont ennyim volt. - restelkedve néztem magam elé közben.
- Köszönöm szépen tudtam, hogy vissza jössz a bolt ajtajába. - mosolygott.
- Honnan tudtad? Honnan tudhattad, hogy nem hajtok el?
- Nem tudom, tudod ezt csak úgy érzi az ember. - felelte.
- Szóval ne haragudj, tényleg ennyim volt és kezébe nyomtam az aprót.
- Nincs pénzed? - Kérdezte tőlem. - Megtarthatod, nem kell ideadnod, ha szükséged van rá fogadd el, neked adom.
Na itt kaptam először sokkot....
- Neee, ezt kölcsön adtad és a tiéd, vissza szeretném adni neked! Megmentettél a boltban, jó ember vagy! Azt sajnálom, hogy nem tudok többet adni. - sütöttem le ismét a szemem.
- Ne sajnáld, köszönöm, hogy visszajöttél. - majd kétszer ráütött a tenyerével a szívére - mint a gladiátorok régen - és annyit mondott:
- Az Én Istenem áldjon meg téged örökké. - majd kacsintott egyet, sarkon fordult és mosolyogva elballagott.
Beültem a kocsimba és lesokkolt a felismerés, hogy nincs 4 napja, hogy egy hasonló videót osztottam meg veletek üzenetként a kedvenc filmemből. Majd velem is megtörténik mindez. Láttam magam előtt a képet, hogy az Atya hogyan adja vissza neked, mindazt a jóságot, ami természetesen szívből adsz másoknak. A mai 300 Ft-ot, amit én is szívből adtam oda a bácsinak. Karma? Ki tudja, vagy csak égi elismerés...meglett férfi létemre elsírtam magam, meghatódtam...boldognak éreztem magam, hogy annak ellenére, hogy megharcolok minden nap az egómmal, hogy a régi életem kibillent a komfort zónájából és minden sokkal nehezebb, nem felejtek el embernek maradni...a hála az egyetlen, ami kiengesztel, mert hálás tudok ma már lenni mindenért, amit adok és kapok, talán ez a kulcs az önmagunk felé vezető legmélyebb bugyrokba. A nagy egész eddig is üzent nekem mindig, de lehet nem voltam kész még arra, hogy elfogadjak és befogadjak....talán ma sem vagyok teljesen kész csupán egyre többször érzem, hogy alázat nélkül, az életembe vetett alázat nélkül csak ferdített csövű légpuskával lövöldöztem a búcsúban...
Ma is tanultam valamit és megerősítette bennem, hogy a jóság a legértékesebb fizetőeszköz, hiszen az Atya, a hiányt mindig kiegészíti és ha jó vagy másokkal soha nem fogsz nélkülözni, mert, amit a nagy egésznek adsz, azt kamatos kamattal vissza kapod és még fejlődni is fogsz ott legbelül...
(A szerzőt nem találtam sajnos, aki tudja, esetleg küldje el... köszönöm!)
