Halottak napja. Mindszentek. November. Huhhh...

A hónap, amikor elindul még mélyebbre magunkban és amikor sok-sok gonosz oldali támadás jöhet. De már nem akarjuk, nem bIrjuk, elég volt, nincs kedvünk hozzá. Nincs kedvünk jó képet vágni, nincs kedvünk belenyugodni, élni akarunk a 11-es varázslatos energiával. Mesterszám ez, ugye. Nem szeretnénk már állandóan izoláltan élni, folyton félni, a lelkünk mélyéről akarunk kitörni.

És ez mind rendben van. De még kell a türelem, a saját türelmünk, a kitartásunk. Közben néha nem is érti az ember, hogy miért jönnek ki durva mondatok a másikból, miért dudál mint az őrült a másik autó, miért borul ki a néni a boltban, mert három másodpercet kellett várnia... és miért. 

Tisztulunk. Még mindig és egyre jobban. Jobban értjük magunkat, őszintébbek merünk lenni egymással és már tudjuk, nincs időnk felesleges körökre. Azokkal akarunk lenni, akikkel tényleg jó, akikkel a lelkünkben is kisüt a nap, ha találkozunk. Már nem pazarlunk. Se pénzt, se energiát. A boldogságot vágyjuk és teszünk is érte.

A november pont erről szól. A (pár)kapcsolati emelkedésről. Szintlépésről. Vagy a vége felirat kirakásáról.

Karmikus köröket zárunk. Egy, két, három életre. 

Nagy munka ez.

Végtelen régóta vágyja ezt a lelkünk.

November. Hálásak leszünk ezért a hónapért még!