Többnyire elhallgatott mesék rejtőznek ott. Olyanok, amit soha sem meséltek el. Nem volt kinek mesélni. Kinek mesélné el az ember a daganatot a fejben, a rákot, a gyászt, a félelemben töltött estéket az ajtók mögött, hogy távoltartsd a kezet, ami téged üt, vagy gyermekedet. Kinek lehet elmesélni a félelmet attól, hogy nem hisznek abban, hogy Férfi vagy? Vagy Anya, aki nem tökéletes? Ki hallgatja meg figyelmesen, úgy, hogy nem okoz bűntudatot? Ki akarja hallani, hogy azért van meg mindenki mert nincs meg az az Egy? Ki meri látni ìtélet nélkül, hogy elbuksz, elesel, nincs kedved mindig szépnek lenni és a kívül jó nő, az ágyban csak fadarab. Mert utálja magát, a lelkét.

Meg kéne hallanunk azokat a meséket, amelyek kifelé nagyon csendesek. Amelyeket csak nagyon óvatosan lehet kicsalogatni. Amelyek belül, abban akiben élnek, rombolnak az orditásukkal. Meg kéne hallani néha azt is, mit a másik elhallgat. Mert már megkeményedett a belső zajban. Ehhez csend kéne. Benned. Hogy legyen hely a másik történetének.

Barna Berni