Nesze!szer

Végtelenül cuki magyar film készül!

2020. szeptember 01.

 

dorka_marczinka_bori_1.jpg

Anno, amikor még iciri-piciri zsurnaliszta voltam (méretben nem nőttem azóta se), filmekkel foglalkoztam. Akkor lett szIvügyem a magyar film. Az utóbbi években a honi filmezés szerencsére és igen nagy örömömre virágzásnak indult. Nem átallom elmondani, hogy mindez részint Andy Vajnának köszönhető. De ennyit az én történelmemről. Andy egykori cége, az Intercom gondozza most azt a mozit, ami jelenleg forog és valami ultra cuki lesz. Dobó Kata és Gulyás Buda rendezi, az egyik főszereplő Csobot Adél. És most a közleményből idézek:

"Elkezdődött az „El a kezekkel a Papámtól!” című különleges családi film forgatása A hazai mozifilmgyártás újabb mérföldkőhöz érkezett: a Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő különleges látványvilágú családi filmet nemzetközi produkciókhoz mérhető stábbal és technikai háttérrel forgatják. A történet kiindulópontja Lakner Artúr 1942-ben megjelent Édes mostoha című, híres regénye. Több mint 100 fős forgatócsoport, kivételes forgatási helyszínek, egyedi díszletek, elképesztő látvány- és fantáziavilág, slágergyanús betétdalok és kiváló színészek –
mindez már most elmondható a tervek szerint 2021-ben mozikba kerülő El a kezekkel a Papámtól! című filmről. A Dobó Kata és Gulyás Buda rendezésében mozivászonra kerülő történet egyik főszereplője Csobot Adél lesz, aki most először egy mozifilmben is megmutatja a tehetségét.

 

rendezo_dobo_kata_2.jpg
 
Több mint 100 fős forgatócsoporttal, hazai játékfilmhez eddig nem használt speciális technikai eszközökkel a föld alatt, földön, vízen és a levegőben zajlik a pazar látványvilágot mutató film forgatása a MEGAFILM gyártásában. . Bár a minden korosztály számára meglepetéseket tartogató családi film forgatókönyvének alapját egy régi történet adja, a különleges helyszíneknek, a speciálisan kivitelezett kivételes minőségű díszleteknek, jelmezeknek és a CGI (computer-generated imagery) trükköknek köszönhetően az INTERCOM forgalmazásában megjelenő El a kezekkel a Papámtól! új nézőpontból láttatja az ármánnyal és varázslattal átszőtt mesét. Sőt slágergyanús zenéivel hosszú idő után elevenít felújra egy ritkaságszámba menő műfajt: a gyerekeket és szüleiket egyszerre szó rakoztató filmet. Az El a kezekkel a Papámtól! Dobó Kata rendezésében Gulyás Buda technikai rendezővel
készül, gyártó: a Megafilm, producere Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya, operatőre Reich Dániel, aki legutóbb a Drakulics elvtárs című filmet fényképezte. A forgatókönyvet a #Sohavégetnemérős című Wellhello-filmet is jegyző Horváth András Dezső írta. Vágó: Csillag Mano. Az art department látványtervezője Valcz Gábor, míg különleges jelmezeket Bárdosi Ibolya jelmeztervező álmodta meg.
A film szereplői között olyan ismert és elismert színészek tűnnek fel, mint Bokor Barna, Borovics Tamás, Elek Ferenc, Gubás Gabi, Járai Máté, Nagypál Gábor, Pálmai Anna, Pindroch Csaba és Zsurzs Kati. Főszereplői többek között a Dorkát alakító 10 esztendős Marczinka Bori, akit több száz jelentkező közül választottak ki és az Esztert megformáló Csobot Adél is, akinek ez az első filmszerepe. Ő énekli a produkció egyik fülbemászó,
slágergyanús betétdalát is, ami a másik 3 betétdallal együtt az Artisjus- és EMeRTon-díjas zeneszerző és zenei előadó, Rakonczai Viktor szerzeménye. Dalszöveg író: Orbán Tamás (Artisjus-Díj, Jakab Líra Díj, II. Európai Arany Művész Díj)."

Kell ennél több? Ja, igen. Gyönyörűek a helyszInek, de szerintem hozok még nektek több anyagot erről. Hajrá magyar filmek! 

 

eszter_csobot_adel.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr4616185624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása