A férj késik. A feleség egyszer már látta, hogy a presszóban ült azzal a bizonyos Magdival, és most rettenetesen feszült, hogy megint vele van-e. Miközben mosogat, kijön a kislánya, és megmutatja neki a rajzát, aminek máskor nagyon szokott örülni, és mindig megdicséri érte. Most is megmutatja, de az anya ezúttal ráüvölt: 'Hagyjál! Most hagyjál, menj a szobádba!' A gyerek megrémül az ideges, durva hangtól, nem szokott hozzá. Majd hazajön az apa, késve. Az anya szándékosan nem szól. A kés megáll a levegôben. Nem történik semmi, a feszültség óriási. Ezt a gyerek is átéli természetesen, akkor is, ha fogalma sincs, hogy mirôl van szó. Három nap múlva az anya felordít: Hányszor mondtam, hogy ne ide tedd a pettyes bögrét! Tehát van ordítás, de nem akkor és nem arról! Ez a leplezett játék mentálisan betegítő, és nagy feszültséget okoz. Természetesen nem azt tanácsolom, hogy az anya mondja azt a boldogan rajzoló kislányának, hogy 'Klárikám, gyere ide egy pillanatra! Az az érzésem, hogy apád megcsal! Megőrülök!' A helyzet részletezésétôl inkább tartózkodjon, de mondja meg az igazat, anélkül, hogy a gyerek számára érthetetlen, feldolgozhatatlan részletekbe bocsátkozna. Csak tényeket mondjon, de tegye nyílttá a helyzetet.

Vekerdy Tamás