Anya. Az első kötődésünk, a világhoz az első kapcsoltunk. Anya. A minden, a mindenség, az ölelés, a szeretet, a melegség, a törődés. Anya.. A végtelen erő.

Anya, aki most a legnagyobb terhet kapta. Anya, aki otthon görnyed a gyereke felett, miközben próbálja kisilabizálni, mit is kért a tanár az online órán, aki megkapja a leszidást, ha nem küldi be időre a házi feladatot, aki nyomtatót szerez, hogy ki tudja nyomtatni a feladatokat. Anya, aki három gyereket próbál a négy fal között szórakoztatni, orrot törölni, igazságot tenni, fakockát megkeresni, közben valamit főzni, takarItani, valahogy dolgozni, mert szólt a főnök, hogy nincs megelégedve. Anya, aki valahogy a Nagyinak is be kell vásároljon, Anya, aki vIgasztal, mert elmaradt a ballagás, mert online búcsúzik csak a lánya az iskolától. Anya, aki délelőtt vödörbe gyűjti a gyerekkel a csigákat, kiszedi a pocsolyából a dedet, kirakja száradni az esőkabátot, közben a másik kezében a hajnalban előkészItett ebédet melegIti és telefonon válaszol a felháborodott mélekre. Anya, aki az online tanodát nézve segIt, hogy a gyermek Anyák napjára ajándékot tudjon készIteni, persze, de közben nem jó a galacsin, nem az a karton kell és majd a végén jól meglepődik, hogy micsoda meglepetést csinált neki a cukikája, úgy, hogy ő volt ott végig mellette. Anya, akinek végre beszokott a gyereke a bölcsibe, de most újra nem érti, mi van, éjjel háromszor kéri a cicit, a nagyobbik meg már hétkor keresi a matchboxait, miközben az öccse sIrva ébred álmából, hogy mi ez a ribillió. Anya, aki egyedül neveli a kettőt, de néhány hete kapott egy üzenetet, hogy őt akkor most kirúgták, véglegesen. Anya, aki közben a rákkal küzd, aki szeretné látni felnőni a gyerekeit, de most enni se tud adni nekik, nem tudja, mi lesz, de ezt már nem bIrja. Anya, akinek a jóga, a könyv eszébe sem jut, mert esélytlen. Anya, aki este, ha elaludtak, végre kinyitja a bort és már tegnap is megfogadta, hogy nem iszik többet, egyetlen pohárral sem, de olyan feszültségben telnek a napjai, hogy maga sem ismerte, ennyit tud ordItani. És megint iszik egy furmintot vagy cidert. Anya, aki már nemcsak akkor sIr, amikor nem látja senki. Anya, aki megfőzi az ötszázadik kakaót, feltörli a hatszázadik foltot, mégis viszi a kismotort, megcsinálja a kivágandó repülőt és elolassa a beadandót. 

Anya.

Anya, akire a karantén a legnagyobb terhet tette. 

Anya, akinek nincs nemesebb feladata az életben. És talán boldog is lesz az Anyák napja. Elpityeredik, megkönnyezi az ünnepet. A kis virágot, vagy a verset. Aztán elkészIti a reggeli kakós pelyhet, feltörli a kifröccsent tejet és előről kezdi az egészet. Újra és megint.

Anyák.

Én most egy óriási nagy virtuális ölelést küldök nektek! Mind és mind és mind megérdemlitek. Százszorosan, ezerszeresen. A 2-eseknek.

Ti vagytok a hétköznapok legnagyobb hősei az egészben! Igaz, rólunk nem szólnak a hIrek. Mi csak csendben próbálunk nem bekattanni és rántott husit panIrozni ebben az őrületben. 

És nincs mese, most együtt még erősebbek leszünk ebben az egészben!