Tudom, tudom. Nem jógázol. Nem kovászoltál. Nem tetted tele a kertet manóházakkal. Nincs is kerted. Vagy kedved hozzá. A kutya pedig telepisili az egészet. Nem kelsz hajnalban, nem meditálsz együtt sokakkal és még a világbéke hangulatát sem érzed. Nem végeztél el három online tanfolyamot, nem fejlesztetted a weboldaladat, nem hallgatsz ukulele zenét a MaldIv-szigetekről és az online gurud is kilépett már a chatből.
Az is lehet, hogy totál eleged van a karanténból. De az is lehet, hogy tök bejött ez az egész. Vagy csak a kávétól a borig terjed a napod, mert megúszásra játszol a 3 gyerek mellett, akik visonganak, üvöltöznek, összevesznek, másznak rád és a főzésből is elég, de nagyon. Ám az is lehet, hogy egyedül brüggölsz otthon már 4 hete. Hú, de szuper szinglinek lenni... csak most lenne egy kis családod, közelről. Hát nincsen. A kezed kiszáradt, a hajad lenőtt, de valahogy nem érdekel. Nézed a Müller CecIliát, aki az iránytű most ezekben a napokban. Az appok között meg az online bébiszittert keresed. Eléggé kéne. Egyébként meg tavaszi szünet van. Csinálhatod a házi feladatokat, mert annyit kapott a gyerek. Érhetetlen. Csak egy ötven percecske tán. Nyugalomban. Az kéne. De nagyon. Már azt sem tudod, mikor jön a vasárnap és szerdára esik-e a kedd. De nincs baj ezzel. Karanténban vagy. Tökéletlenül tökéletlenek. Vagyunk. Mindannyian. Együtt. És legyőzzük ezt az egészet. Csak vége lesz.
Aztán jógázunk majd a kovász felett.
