Hinni a bennünk élő jóban és nem félni, hagyni meghalni, a bennünk élő, az önmagunknak vagy másoknak szenvedést okozó berögzült minőségeinket. Feltámadni annyit jelent, hogy nem félünk, nem ragaszkodunk, elveszíteni azt amit hittünk önmagunkról és a világról, egy magasabb rendű hit születéséért.

Feltámadni annyit jelent, hogy megengedjük a változást, ami mozgatja az életet. Feltámadni mindig csak a halállal kézen fogva lehet, lemondva arról, amit értékesnek hittünk egy valóban értékes érdekében. Feltámadni nem lehet megtartva azt, ami nem igaz, ami ideje múlt, ami fogva tart, ami korlátoz. Lehet ez lelki minőség, fizikai dolog, vagy egy hit abban, hogy bármi vagy bárki a miénk és birtokolhatjuk. A feltámadás a gyeplő kiengedése a kezünkből és megengedése annak, hogy ne az legyen, amit mi akarunk, hanem az, amit az élet akar tőlünk.

A feltámadás bizalom abban, hogy az igazi biztonság nem megfogható és csak az önismerettel megerősödött lélek adhatja bentről kifelé. A feltámadás az önismeret védelme, mert csak ez képes megóvni a világ történéseitől, a világ nem lesz jobb kint a mi kedvünkért, de mi erősebbek lehetünk, hogy ne bántson minket.

A feltámadás azok ereje, akik hagyják meghalni azt, amit hittek magukról és naponta újraépíteni. Vér és könny és megfeszítés, hogy megtapasztalhassuk a saját halhatatlanságunkat és megértsük újjászületni és megismerni a szabadságot még most, ebben az életünkben tudjunk, ha elhagyjuk az elménk által létrehozott személyiségünket és bízunk abban, hogy nem a szenvedésért jöttünk és nem ragaszkodunk a saját szenvedésünkhöz, amit a változástól való félelem okoz az életünkben.

Feltámadni csak a mély bizalom által lehetséges. Abban a bizalomban, hogy nem egy külső erő irányítja a sorsunk, hanem mi és Ő, szent együttműködésben, ha meghalljuk önmagunkban az Istenit.

A feltámadás, önátadás a magasabb rendűnek.

Barna Berni