Az emberi lélek csodálatosan titokzatos és rejtélyes dolog. Kifürkészhetetlennek, néha szinte megfejthetetlennek tűnik. A test és a lélek kapcsolata sokszor ijesztő, főként az, hogyan reagálhatunk a testünkkel például egy-egy érzelmileg nehéz helyzetre, hogyan képes a testünk beszélni helyettünk.
Amikor valami bajunk van, jellemzően felháborodással fogadjuk. Miért pont most? Miért pont nekem? Miért történik ez? Úgy állunk hozzá a betegségekhez, mint valami derült égből villámcsapásszerű dologhoz. A felszínen úgy tűnhet, a betegségek akadályoznak bennünket a céljainkban, az életvitelünkben, nehezítik a hétköznapjainkat, és korlátoznak. Sokszor csak ennyit látunk belőlük.
Bár talán nincs a földön olyan ember, aki elsőre örülni tudna egy betegségnek, de ha több élettörténetbe belelátunk, jó néhány sorsot megismerünk, a leggyakrabban azt látjuk, hogy a betegségek értünk vannak.
A testünk jelez, hogy valahol eltévedtünk
Jelzi, hogy valahol eddigi életünk során cserben hagytuk magunkat, vagy éppen túl sokáig utáltuk azt, akik vagyunk/voltunk. Jelzi, hogy hiányzik neki valami. Melegség. Gondoskodás. Szeretet. Törődés.
A betegségek szólnak, ha úgy éltük az életünket, hogy túlságosan háttérbe szorultunk. Ha esetleg mindenki másról gondoskodtunk, magunkat kivéve. Vagy ha mindenki más érzéseihez igazodtunk, a sajátjaink helyett. Hogyha mindenkinek eleget akartunk tenni, meg akartunk felelni, és eközben épp magunknak fordítottunk hátat.
Jelezhetik azt is, ha túl sok mindent nyeltünk le, túl sok méltatlan bánásmódot tűrtünk. Vagy éppen rengeteg feldolgozatlan traumát cipelünk.
A post foytatása ITT, érdemes elolvasni. (Az ébredés hajnalán)
