Kérlek bocsáss meg, hogy nem tudtam hogyan szóljak, hogy térre van szükségem. Sőt basszus, őszintén szólva azt sem tudtam, hogy térre volt szükségem.

Kérlek bocsáss meg, hogy amikor ráébredtem erre és végre megéltem a teret és az időt, amire szükségem volt, Te úgy élted meg, hogy magadra hagytalak. Hogyan is tudtad volna másképp.

Kérlek bocsáss meg, hogy azt hittem, ha Téged boldoggá teszlek, majd akkor én is boldog leszek. Először megfeledkeztem magamról, majd azt vártam, hogy majd Te megoldod. Aztán amikor nem tudtad (és hogyan is tudtad volna), haragudtam, hogy nem adsz annyit, amennyit én.

Kérlek bocsáss meg, hogy az elején megpróbáltalak „megnyerni”, ahelyett, hogy egyszerűen csak saját magam lettem volna és elfogadtam volna, hogy nem tetszik, aki vagyok. Valami hamis képet hoztam létre magam helyett, amit szerethettél.

Kérlek bocsáss meg, hogy folyton azzal foglalkoztam, hogy megerősítéseket kapjak Tőled és megkedveltessem magam Veled, és közben elfelejtettem magamat szeretni.

Kérlek bocsáss meg, hogy túlságosan féltem, hogy megbántalak, ezért nem mertem kimondani, ami bennem volt. Végül épp így bántottalak meg sokkal jobban.

Kérlek bocsáss meg, hogy volt amikor bezárkóztam és nem voltam jelen. Azt sem tudtam, hogyan legyek jelen saját magamnak, hogyan kapcsolódjak saját magammal.

Kérlek bocsáss meg, hogy bántottalak, nem tudtam, hogyan legyek jobb nő/férfi.

Vantulek Zsolt