Nesze!szer

Vidám vasárnap

2019. május 11.

 

elek.jpg

 

Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni a nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket.
Sokszor cselekedtem indulatból, okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna.
Öleltem, hogy védelmet nyújtsak és nevettem mikor már nem bírtam tovább.
Szereztem örök barátokat.
Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak.
Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni.
Repkedtem a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet, esküdtem örök hűséget, de volt, hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak.
Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját.


Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek.
Sokszor érzetem, hogy meghalok a vágytól és féltem elveszítek valakit, aki nagyon fontos számomra, a végén mégis elveszítettem.


De túléltem! és még most is Élek!
Az életet nemcsak túlélem és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd.
Élj!
A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni, emelt fővel veszteni és merészen győzni, mert a világ a bátraké és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon.

Charlie Chaplin

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr1814786006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása