Nesze!szer

Mese a kitartásról és az optimizmusról

2019. március 10.

 

 

bekaakovon.jpg

 

Történt egyszer, hogy a békák versenyt szerveztek egymás között, melynek célja a környék legmagasabb tornyának megmászása volt. A hír gyorsan elterjedt, így a verseny reggelén nagy tömeg gyűlt össze a toronynál, hogy megnézze a látványos megmérettetést és szurkoljon a békáknak.
Ahogy elindultak a békák a torony megmászására, a tömegből egy-egy mondat hallatszott ki:
„Túl magas ez a torony!”
„ Nem fog menni nekik!”
A békák lelkesen haladtak felfelé, de egy-egy közülük hamar feladta, látva a torony elképesztő magasságát. A többiek másztak tovább kitartóan, miközben a nézelődők tömegében egyre többen kezdtek hangot adni a kételyeiknek.
„Ez leküzdhetetlen magasság!”
„Lehetetlen, hogy bármelyikük is feljusson!”
Ahogy a békák egyre feljebb és feljebb jutottak, egyre többen fáradtak el közülük és adták fel a versenyt.  Már csak néhányan haladtak tovább rendületlenül, a tömeg pedig már egy emberként sóhajtozott, hogy ezek a békák túl nagy feladatra vállalkoztak. Egyikük sem fog feljutni a torony tetejére. Az addig lelkesen kitartó békák már maguk sem hitték, hogy képesek rá, és egytől egyig kimerülve, csalódottan adták fel a versenyt.
Egyetlen béka kivételével. Ő rendületlenül haladt tovább és tovább, nem foglalkozva a károgó kishitűek tömegével, egészen addig, míg fel nem jutott a torony legtetejére. A nézelődők tömege teljesen el volt képedve, hogy mégis sikerült neki. Miután a béka megkapta a győzteseknek járó jutalmat, a köré gyűlt tömegből sokan kíváncsian kérdezősködtek, hogyan volt képes erre a hihetetlen teljesítményre. Senki sem képzelte, hogy meg tudja csinálni. Várták a választ, de a győztes béka csak nem felelt semmit, mintha nem is hallotta volna, hogy hozzá beszélnek. E
kkor derült ki, hogy valóban nem is hallotta – ugyanis süket volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr9814680640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása